Kedves testvéreim!

Mai szentmisénk kezdő könyörgésében azt mondtuk, hogy „Istenünk, te azért támasztottad Keresztelő Szent Jánost, hogy népét előkészítse Krisztus Urunk méltó fogadására.” Ez az egész mai ünnepünket az előkészület gondolatába helyezi.
A Katolikus Egyház Katekizmusában azt olvashatjuk, hogy „522 Isten Fiának földre jövetele oly mérhetetlenül nagy esemény, hogy Isten évszázadokon át akarta azt előkészíteni. Ő maga mindent — a „korábbi szövetség” szertartásait és áldozatait, előképeit és szimbólumait — Krisztusra irányít: Őt hirdeti az Izraelben egymást követő Próféták ajka által. Egyébként a pogányok szívében homályos várakozást ébreszt ezen eljövetel iránt.” Minden Krisztusra irányul! Az, hogy a meddő Erzsébet gyermeket fogant, az ami Zakariással történt, János személye Jézusra mutatnak. Ez fogalmazódik meg a szomszédok, a barátok kérdésében is: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
Látjuk tehát, hogy Isten számára milyen fontos is az előkészület: „762 Isten népe egybegyűjtésének távolabbi előkészítése Ábrahám meghívásával kezdődik, akinek Isten megígéri, hogy nagy nép atyjává teszi. A közvetlen előkészítés Izraelnek mint Isten népének kiválasztásával kezdődik. Izraelnek kiválasztása által az összes nemzetek jövendő egybegyűjtésének jelévé kell lennie. De már a próféták vádolják Izraelt, amiért megszegte a szövetséget, és úgy viselkedett, mint egy utcalány. Új és örök szövetséget hirdetnek. „Ezt az új szövetséget Krisztus alapította meg.”” (KEK). És számunkra is fontos az előkészület! Előkészítjük egy munka kellékeit, előkészülünk egy programra, előkészülünk egy beszélgetésre, egy utazásra … MI is előkészülünk az Istennel való kommunikációra.
Az előkészületünk sokmindenhez a siker kulcsa, szükséges ahhoz is, hogy Istennel találkozhassunk. „Hogy meg tudjunk felelni … a meghívásnak, erre a nagy és szent pillanatra elő kell készülnünk.” (KEK 1385) Pld. a szentmisével kapcsolatban: „1387 E szentség vételének méltó előkészületeként a hívőknek meg kell tartaniuk az Egyházuk által előírt szentségi böjtöt. Magatartásukkal (ruha, testtartás) fejezzék ki azt a tiszteletet, ünnepélyességét és örömöt, mely megfelel annak a pillanatnak, amikor Krisztus a vendégünk lesz.”, „2043 A negyedik parancsolat („az Egyház böjti és hústilalmi napjait tartsd meg”) biztosítja az aszkézis és a bűnbánat időszakait, melyek fölkészítenek a liturgikus ünnepekre és segítenek az ösztöneink fölötti uralom és a szív szabadságának megszerzésében.”
Tanquerey a híres A tökéletes élet című művében azt írja, hogy „a szentségekben nyújtott kegyelem mennyisége Istentől és tőlünk függ”, és a következőket tanítja: „A mi részünkről kettős lelki előkészület alkalmas arra, hogy több kegyelmet merítsen a szentségből: a szentség utáni vágyakozás a szentség felvétele előtt, és a buzgóság a szentség vétele közben.”
Keresztelő Szent János születését ünnepelve imádjuk az isteni gondviselést, aki megfelelő módon előkészített bennünket Jézus Krisztus el- és befogadására. S kérjük a Gondviselés kegyelmét, hogy olyan módon tudjunk nap, mint nap előkészülni az Úr befogadására, hogy az növelje bennünk a hitet és szenteljen meg bennünket. Ámen!

Kedves testvérek!

„Kinek mondják az emberek az ember Fiát? Embernek, nagy, prófétai, tüzes lelkű embernek, szent, csodálatos embernek, de embernek. Hasonlónak Illéshez, Jeremiáshoz, Keresztelő Jánoshoz, a nagylelkű s nagyszívű emberekhez, amilyenek már voltak s lesznek; emberekhez, kik Istennel rokonok, kikben mélységek nyílnak, s kik a magaslatokat járják s másokat is odasegítenek, kik produktívek, alkotnak, teremtenek, kik az emberiség áldása és szemefénye, de csont az ő csontjukból, s vér az ő vérükből. Az ember emberre ismer Krisztusban” (Prohászka). A zsidóság Jézust hamis messiásnak véli és a vallásos zsidók még mindig várják az igazi Messiás eljövetelét. Jézust csupán csodatevőnek, vagy bukott lázadónak tekintik, de azt elismerik, hogy nagy tanító volt. A muszlimok Jézust az iszlámnak a Koránban megjövendölt egyik prófétájának tartják. Az iszlám szerint Jézus volt az egyetlen bűntelen próféta és maga a Messiás, de a csodákat Jézuson keresztül Isten maga vitte végbe. A hinduizmus megosztott Jézus megítélésében. Egyfelől úgy tartják, hogy ő is csak egy ember volt, másfelől nagy gurunak vagy jóginak vélik, megint mások pedig egy avatárnak (istenség földi megtestesülésének) gondolják.
„De van egy más ismeret, mely magasabból való s mélyebbre hat, mely az empirikus, hisztórikus alakban más valót ismer; ez a hit. Ezt nem az ember inspirálja, hanem az Isten; nem emberi utakon indul, hanem az Isten ujja nyomán.” (Prohászka). Jézus maga is vall önmagáról, s az Ő szavait hitvallásunk így foglalja össze: „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől.”
Jézus személyiségéről véleményt kell alkossunk, állást kell foglaljunk! Ebből az egész életünkre vonatkozó következmények erednek. Ferenc pápa ezt így tárja elénk: „Drága Testvéreim! Maradjunk egységben Jézussal, bízzunk Benne, igazítsuk életünket az ő evangéliumához, táplálkozzunk a mindennapos imádsággal, Isten Igéjének hallgatásával, a szentségek vételével.
És itt elérkezünk az Egyháznak mint Krisztus testének egy újabb tulajdonságához. Szent Pál tanítja, hogy miként az emberi test tagjai sokfélék és különbözőek, mégis egy testet alkotnak, úgy valamennyiünket, akik meg vagyunk keresztelve, a Szentlélek egy testté alkotott (vö. 1Kor 12,12–13).
Az Egyházban tehát változatosság van, különböző feladatok és funkciók vannak; nem egyformaság, hanem a Szentlélek által ajándékozott adományok gazdagsága él benne. De közösség és egység is van benne: valamennyien kapcsolatban vannak egymással, és valamennyien együttműködnek abban, hogy egyetlen, szorosan Krisztushoz kapcsolódó testet alkossanak.
Jól jegyezzük meg: az Egyház tagjaként élni azt jelenti, hogy egyesülünk Krisztussal, tőle kapjuk az isteni életet, amely mint keresztényeket éltet bennünket; azt jelenti, hogy egységben kell maradnunk a Pápával és a Püspökökkel, akik az egység és a közösség eszközei; azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk felülemelkedni a személyeskedésen és megoszlásokon, hogy jobban megértsük egymást, és összhangba tudjuk hozni a tagok változatosságát és sajátos gazdagságát; egy szóval: hogy nagyobb jóakarattal legyünk Isten és a körülöttünk lévő emberek felé a családban, a plébánián, az egyesületekben.
A testnek és tagoknak egynek kell lenniük, ha élni akarnak! Az egység magasabbrendű, mint a konfliktusok, mindig! A konfliktusok, ha nem oldjuk meg jól, elválasztanak egymástól, elválasztanak Istentől. Igaz, a konfliktusok segíthetik a növekedést, de megoszlást is okozhatnak. Ne a megoszlások, az egymással való küzdelmek útját járjuk! Legyünk egyek, valamennyien egyek minden különbözőségünkkel együtt, de egyek, mindig: ez Jézus útja! Az egység magasabbrendű mint a konfliktusok. (…)
Keresnünk kell, hogy mivel járulhatunk hozzá az egységhez. De nekünk katolikusoknak egymás között is, és a többi keresztényekkel együtt is imákoznunk kell, hogy az Úr ajándékozzon meg minket az egységgel, az egymás közti egységgel. De hogyan juthatnánk egységre a többi keresztényekkel, ha nem vagyunk képesek önmagunkon belül mint katolikusok egységben élni? Egységben élni a családban? Hány családban zajlik háború, és meg vannak osztva! Keressétek az egységet, az egységet, amely építi az Egyházat. Az egység Jézus Krisztustól jön. Ő küldi nekünk a Szentlelket, aki létrehozza az egységet.”

Kedves testvérek!

„Egy ember eltévedt a sivatagban. Miután víz- és élelmiszerkészlete elfogyott, kínlódva vonszolta tovább magát a forró köveken. Egyszerre csak pálmák tűntek fel szeme előtt és vízcsobogást is hallott.
Méginkább elkeseredve arra gondolt: „ Mindez csak délibáb. A fantáziám elém vetíti vágyaimat. A valóságban nincs is itt semmi.”
Minden remény nélkül, képzelődve, eszméletlenül elterült a földön.
Kevéssel később két beduin rátalált. Szegény már halott volt.
– Érted te ezt? – kérdi az egyik. – Itt van mellette az oázis, két lépésre a víz és a datolyák majdnem a szájába potyognak! Hogyan történhetett vele ilyesmi?
A másik fejét rázva megjegyezte: – Modern ember volt.”

„Ó jaj, a világ tele van hatalmas fényekkel és misztériumokkal, és az ember elrejti őket parányi kezével.” (Baal Schem)
Sokféle gondolat kiindulópontja lehet ez a kis történet. Én intésként meséltem el, hogy nehogy elrontsuk az életünket szomorkodva, önmagunkba zárkózva. Hiszen annyi sok szeretet vesz körül bennünket, annyi szépség és jóság.
A mai nap, nem csak a 11.30as misében, a hálaadásról szól. Az iskolaév végeztével valami megváltozik, a nyár, a szünidő még a nagyszülők életébe is új színt hoz. Ezt az eseményt követve, a plébánia is lezár egy szakaszt és számot vett, pont úgy ahogyan az első olvasmányban hallhattuk. „Fölkentelek Izrael királyává, és kiszabadítottalak Saul kezéből. Neked adtam urad házát, és öledbe urad asszonyait, és rád bíztam Izrael házát és Juda házát. S ha ez még kevés lett volna, sokkal többet is adtam volna neked.” Arra hívom meg a testvéreket, hogy ki-ki tekintsen vissza az időben, őszig, és vegye számon azt a sok jót amit Istentől kapott. Szembesülünk gyengeségeinkkel is, de arra hívom meg a testvéreket, hogy összpontosítsunk a kapott bocsánatra, a sok gyógyító kegyelemre, Isten irgalmas jóságára.
Testvéreim! „Hibáinkból tanulunk” – szól a közmondás. Ez nem igaz! – mondta filozófia tanárom – A hibáink átgondolásából, és az eset tanulságainak levonásából és azok életünkbe való beépítéséből tanulunk, a hibákon való elgondolkodásból, tehát.
Jézus szavai „sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett” magyarázatot igényelnek. Nincs könnyű dolguk a szentírás fordítóknak! Nem véletlen például, hogy az iszlám hivatalosan nem engedi a Korán fordítását. Minden fordítás ferdítés. Miről is van itt szó? Milyen szeretetre is gondol Jézus? Az önszeretetre? Szeretői iránti érzelmeire? Ha erre fele kutakodunk, kisiklunk. Fordítsuk meg a dolgokat! Ne valódi ok okozatot, hanem felismerési okot értsünk a „mert” szócskában. Vagyis így értsük: „Látható, hogy sok bűne nyert bocsánatot, mivelhogy nagy szeretetet tanúsított”. A görög lehetővé teszi ezt a fordítást is, és ez jobban illik az elbeszélés logikai láncolatába. A bűnös okítónkká, tanítónkká válik: a hálára ösztönöz bennünket, ami jogos is. Isten olyan sok jóságával kíséri életünket, olyan irgalmas, hogy teljesen indokolt hálás viszontszeretetünk.
Testvéreim! A bűnös asszonynak nem volt könnyű dolga, hogy Jézus iránti háláját kifejezze. Tudta mit cselekszik, le kellett győznie önmagát, gőgjét, félelmeit, kényelmét stb., felül kellett kerekednie mások tekintetén, véleményén, megvetésén. Hálaadásunkban nekünk sincs könnyű dolgunk, ám mégis, számunkra is ez bizonyul az Életre vezető útnak! Ámen!

Kedves testvéreim!

Bizonyára mindannyian gondoltunk már arra életünk során, hogy „ej, de jó is lenne együtt lenni Jézussal például a hegyen és hallgatni tanítását, tanúja lenni színeváltozásának, Máriával ott lenni a kereszt alatt”, vagy  Why Canada Goose Never Listed For Sale
 egyszerűen csak „de jó is lett volna Jézussal beszélni, Jézust megérinteni”. Olykor olyan távolinak tűnik Isten, olyan megfoghatatlannak, szinte hihetetlennek. Pedig Ő azt mondta, hogy velünk marad, hogy nem hagy magunkra! Az önmagát csak teremtménynek, szeretet teremtménynek elismerő ember nem  saugeenexpo.ca találja megalázónak azt a felismerést, hogy egyedül nem megy, hogy szükségünk van a Teremtő Istenünkkel való életközösségre. De Jézus felment a Mennybe! Ám az Ő isteni hatalmában, amely számára semmi sem lehetetlen, mégis itt maradt közöttünk! Isten sokféle módon marad velünk, ezek között a módok között kiemelkedő az Oltáriszentségben való jelenléte. Szent Ferenc az első Intelmében ezt így írta le: „Íme, nap-nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; (17) nap-nap után közénk jön alázatos külsőben; (18) nap-nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. (19) És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. (20) És miként az apostolok testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, (21) akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fontoljuk meg és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére. (22) Így marad az Úr mindenkoron híveivel, amint maga mondja: Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig.” Liguori Szent Alfonz öregéségben Pagani melleti Noceraban töltötte napjait. Naponta 8 órán át végzett szentségimádást. Sokszor napjában kérte szerzetestársait: „Vigyetek legalább karszékemen az Úrhoz, ha már lábaim felmondták a szolgálatot, mert sok mondanivalóm van.” Ha erre azt mondták, hogy imádkozzzék házi oltára előtt, azt válaszolta a szent: „Itt nem lakik Jézusom, itt nincs a Szentlélek nagy csodája az Eucharistia.”
Jézus tehát jelen van közöttünk az Oltáriszentségben. A mi részünkről pedig nemcsak megismerésünk és akarásunk tör feléje, hanem egész mivoltunk is. ,,Testem és lelkem ujjongva repes az élő Úr után” — mondja a zsoltáros, és csak akkor nyugszunk meg, ha létünkkel és életünkkel is kapcsolatba lépünk Vele. Mi vágyakozunk a létező élet egyesülése után, KELL vágyakoznunk utána, és ez a vágyakozás igen szép kifejezésre is talál. Mi éhezzük, szomjúhozzuk az Istent. Nemcsak megismerni és szeretni akarjuk Őt. Meg szeretnénk Őt ragadni, megtartani, bírni; igen: enni, inni szeretnénk Őt, egészen magunkba fogadni, amíg csak egészen jól nem lakunk Vele, egészen meg nem nyugszunk, egészen be nem telünk Vele.
Szent Ferenc amikor kifejti a Miatyánkot a ’mindennapi kenyér’ alatt egyértelműen az Oltáriszentséget érti. „Mindennapi kenyerünket: a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust, add meg nekünk ma: annak a szeretetnek emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett.” Szent Pál szavai, „Én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek”, világossá teszik az Eukarisztia isteni eredetét, az nem emberi találmány, nem az apostolok ügyeskedése, az az Isten ajándéka Szeretetből! Az evangélium világossá teszi, hogy az a kenyér, amit az apostolok és mai utódaik közvetíteni tudnak ugyan, de adni NEM, Jézus figyelmes, gondoskodó törődésének ajándéka.
„Ímhol angyaloknak étke, vándorutunk erőssége, édes fiak vendégsége” – énekeltük. ’Angyaloknak étke’, mert tisztává, szenté, krisztusivá tesz bennünket; ’vándorutunk erőssége’ mert ez a földi élet Krisztus adta tápláléka, a fáradtság, az elkeseredés, a reményvesztettség ellen; ’fiak vendégsége’, mert akárki nem veheti, „rút ebeknek el ne vesd” – hallottuk, csak az veheti, aki hiszi, amit az Egyház hisz és aki tisztaságban, szentségben, a kegyelmi állapotban alkalmassá vált, hogy e nagy szentség élő tabernákulumává váljon, csak Isten gyermekei vehetik! Testvéreim! Vegyétek és egyétek, vegyétek és igyátok, értetek adatik! Ámen!