Évközi 16. vasárnap (Alberto atya)

Kedves Testvéreim! “Ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr”: erre a tapasztalatra hív bennünket a mai Evangélium, ami elmeséli Jézusnak mind a tanítványok, mind a tömeg iránti jóságát, gyengédségét.
Jézus, a Jó Pásztor megmutatja, mennyire odafigyel mindenkinek az anyagi és lelki szükségleteire. Jézus először a tanítványok szükségleteire figyel oda, aztán hagyja, hogy meghassa a tömeg.
Jézus misszióba küldte a tanítványait, hogy tanúságot tegyenek a hitükről Őbenne, és nagyon jól tudta, hogy a küldetés fáradságos. Ezért Jézus előzékenyen fogadja őket, amikor visszatérnek, és pihenőidőt szervez nekik: azt akarja, hogy örüljenek a társaságának, ahogyan Ő is szeretné élvezni a társaságukat. Ezért “így szólt hozzájuk: “Gyertek ti is, menjünk a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Jézus szeretné, ha tanítványai megtapasztalnák, hogy ő a pihenés, a megnyugvás, a béke és a derű.
Jézus ezenkívül egy élet stílust szeretne megtanítani a tanítványoknak. Jézus ugyanis mindig sok tevékenységet végzett, és mégis mindig talált időt arra, hogy visszavonuljon egyedül a hegyre imádkozni, amint arról az Evangéliumok gyakran hírt adnak. Jézus napi ritmusa magába foglalta a missziós munkán túl a magányos időszakokat is, az ima idejét, az Atyával való beszélgetés idejét.
Jézus azonban nem feledkezik meg a többiekről sem. Ugyanis “olyan nagy jövés-menés volt körülöttük hogy még evésre sem maradt idejük.” És amikor Jézus eltávolodott a parttól egy magányos hely irányába, a tömeg nem vesztette szem elől, hanem a tó partján követte. És amikor Jézus kiszállt a csónakból, nagy tömeget látott. Ezt pedig így kommentálja az evangélista: “megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani”. Ezek a szavak felfedik, hogy Jézus a Jó Pásztor, ahogy azt az Alleluja verse magyarázza: “Juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket és a nyomomban járnak”.
Krisztus a jó pásztor és megvalósítja az olvasmány jövendölésének tartalmát: “nyájam maradékát magam gyűjtöm össze azokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ott gyarapodni fognak és megsokasodnak”. És aztán így folytatja: “Íme, jönnek napok – mondja az Úr -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz az országban a jogra és az igazságra”. Jézus igazán a Jó Pásztor, aki megadja nekünk azt a bizonyosságot, hogy semmiben nem lesz hiányunk, a jó és a rossz sorsban.
Az Evangélium gyakran megjegyzi, hogy Jézusnak “megesett rajtuk a szíve”. És vajon mit látott Jézus, hogy így meghatódott? Jézusnak megvolt az a képessége, hogy olvasni tudott a szívek mélyében, és azoknak az embereknek a szíve mélyén, akik őt keresik, meglátja a szükségeiket és a vágyaikat.
Emberségünk két legérdekesebb jellemzője a vágy és a szükség. Az ember soha nem jut el szükségeinek, vágyainak, éhségének, szomjúságának határáig, mert nem tudja egyedül kielégíteni ezeket, egyikünk sem tudja ezeket egyedül kielégíteni.

Tanítványai voltak az elsők, akik megtapasztalták, hogy “Jézus az egyetlen, akinek a szavaiban benne foglaltatott egész emberi tapasztalatuk, komolyan vették a szükségleteiket, és amelyekben megvilágosodtak, amikor tudatlanok voltak és kétségek gyötörték őket.”  Péter ugyanis azt mondja: Hová mennénk? Csak a te szavaidban van benne az öröklét, egyedül csak Te vagy képes megmagyarázni az élet értelmét, és ez az, amire a szívünknek szüksége van.
A szent Evangéliumok gyakran megragadják Jézusnak ezt a tekintetét, amely tele van rokonszenvvel az ember iránt, és minden ember boldogsága iránt. Jézus az utolsó vacsorán kijelenti, hogy ezért jött a világra: “Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök.”  (Jn.15,11)
Valóban nagy különbség van Jézus tekintete és aközött a tekintet között, ahogyan mi gyakran nézzük magunkat, és ezért amikor felismerjük a szükségleteinket, ez olyan gyengeségnek tűnik számunkra, amelyet el kell rejtenünk a többiek elől, de még saját magunk elől is, olyannyira, hogy szinte már szégyelljük.
Mi ugyanis gyakran észrevesszük, hogy szükség helyzetben vagyunk, és ezt olyan szakasznak tartjuk, amin gyorsan túl kell jutnunk. Ily módon az a gondolkodásmód van bennünk is, ami nem értékeli a szükségletet, és az álma az az ember, aki teljesen elég önmagának. A modern ember eszményképe ugyanis az, akinek soha nem kell kérnie senkitől semmit.
Ez a gondolkodásmód messzire visz Krisztustól és arra vezet, hogy abbahagyjuk az imádkozást, és azt gondoljuk, hogy a paradicsomot itt a földön kell létrehoznunk.
Kedves Testvéreim! Tanulnunk kell Szent Páltól, aki a szentleckében kijelenti: “Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához”.
Ebben megsejthetjük, hogy Isten gyengédsége, ami Jézus Krisztusban nyilvánult meg, benne lakozik minden ember szívében, a szent keresztség kegyelme által. Ezért így buzdít minket Szent Pál: “Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, … megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig”. (Fil.2,5.6.8). És ezt mondja még Szent Pál: “Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet”. (Kol.3,12). “Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban”. (Ef.4,32).
Kedves testvéreim! Ma mi vagyunk abban a tömegben, amely elment és körbevette Jézust. Jézus látja minden szükségletünket és még ma is megesik rajtunk a szíve, megvilágosít a szent Evangéliummal, és Testével táplál minket az örökkévalóig. Amen

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.