Kedves testvérek!
A mai vasárnap ünnepi igéjének Evangéliumában Jézus Izajás próféta szavaiból kiindulva elmondja: az a küldetése, hogy örömhírt vigyen. Az Olvasmányban pedig Ezdrás pap Isten népét óvja a szomorkodástól, „Hiszen az Úrban való örvendezés a ti erősségetek”.
Sokféle öröm van. A lélekbúvárok mondják, hogy az örömre éppen olyan szüksége van az embernek, mint a növénynek a vízre. Erre utal a humor szó is, amely a latinban nedvet jelent.
Az a humoros ember, aki hamar jókedvre tud derülni, és másokat is nevetésre ingerel. Ez az öröm az ún. jókedvet fakasztó öröm. Az ilyen öröm fölráz, vidámmá tesz, életkedvet ad.
Van még ún. élvező öröm is. Ennek az örömnek alapja hajlamainknak és vágyainknak kielégülése. Ilyen az áruját sikerrel eladó kereskedő öröme. Ilyen az öröme annak is, aki váratlan ajándékot kap, avagy megnyeri a szerencsejáték nagydíját, s megveheti, amire szíve vágyik. Ez a mulatozók, az ételt-italt mohón élvezők, a jólétben dőzsölök öröme is.
Vannak még olyan örömök is, amelyek a különféle nehézségek legyőzése nyomán fakadnak. Ez az ún. győzelmi öröm. Egy-egy sikeres vizsga, feladat elvégzése után úgy örülünk, hogy „madarat lehetne fogatni” velünk. Ez látható a sportolók arcán, amikor felállnak az emelvényre, hogy átvegyék a díjat. Az ilyesfajta örömök: előbbre viszik az emberiséget a tudományos fölfedezések, az emberi lehetőségek elérése, s ennek nyomán a különb emberi élet felé.
Mindezeknél a szükséges, és fontos örömöknél nagyon kell vigyáznunk arra, hogy túlzásba ne vigyük őket. Mert pl. ha a jókedvű örömet túlzásba visszük, másokat fölbosszanthatjuk vele, és öröm helyet haragot váltunk ki náluk. Ha az élvező örömnél nem tartjuk meg a mértéket, ha dőzsölésbe, mértéktelen evésben-ivásban, mulatozásban végződik, nem öröm többé, hanem az élvezet vágy bűnös kiélése. Ha a győzelmi öröm másokat eltipró diadalmas örömmé lesz, ha – a háborús „győzelmek” szomorúan mutatják – az ellenség vagy ellenfél legyőzése, megalázása avagy eltiprása a cél, akkor nyomorúság, kínszenvedés és halálban végződő gyötrődés lesz a rosszul értelmezett győzelmi öröm eredménye.
„Az Úrban való öröm a mi erősségünk”. Az öröm – legyen az jókedvet fakasztó, élvezetet nyújtó vagy győzelmi öröm, – akkor igazi, ha az Úrban örülünk, vagyis, ha örömünk önzetlen, szeretetből fakadó, és adakozó öröm. Erre mutat rá Jézus öröme, akit az Úr Lelke arra küldött, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, hogy hirdesse a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, az elnyomottaknak a szabadságot (vö. Ev.). Pál apostol ismételten fölhívja hívei figyelmét: „Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek!” (Fil 4, 4) Erre hivatkozott boldog Teréz anya, amikor munkatársainak nemzetközi összejövetelén (még 1976-ban) ezt mondta: „Rettentő vidám természetű jelöltekre van szükségem, mert csak akkor várhat tőlünk a szenvedés és nyomorúság tengere ezen a világon vigaszt, ha vidámak és örömteliek vagyunk”.
Ez az öröm nem parancsolható meg. Aki parancsra örül, az előbb- utóbb képmutatóvá és kibírhatatlanná válik. Az Úrban való öröm csak akkor szerezhető meg, ha elhiszem, magamévá teszem, sőt az életemet teszem rá: Az Isten velem van, szeret, s ezért nem történhet semmi komoly bajom. Ezt Kis Szent Teréztől tudjuk, mert így tanított minket: „Aki komolyan veszi az Istent, az aligha tud komolyan venni bármi mást!” Ide szólnak Szalézi Szent Ferenc szavai: „A szomorú szent nagyon is szomorú-szent!”
A keresztény ember életében az örömnek nagyon fontos szerepet kell játszania. De nem a hejehujás, hanem az allelujás örömnek. Vagyis nem az önző, felületes, kicsapongó, maga hasznát élvező örömnek, hanem az önzetlen, áldozatos szeretetből fakadó, életkedvet fakasztó örömnek. Aki így tud örülni, az Isten előtt és az emberek előtt is értékes emberré válik. Amen!
