Múltunk

A kapucinus templom és kolostor helyén a középkorban is épület volt, feltehetően az ágostonrendiek kolostora. A török hódoltság idején a mai templom területén állt Tojgun pasa dzsámija; ettől csak egy szűk sikátor választotta el a török fürdőt, amely a későbbi kapucinus kolostor helyén húzódott észak – déli irányban. (A középkori és a török falmaradványok az 1972-73-ban végzett ásatások során kerültek elő.) A dzsámi két homlokzati fala átépített formában ugyan, de fennmaradt, éspedig a mai templom északi és déli falában.

1687-ben a dzsámit a jezsuiták kapták meg, akik tatarozták, török jeleket viselő falait bevakolták, és ilyen formában plébániatemplomnak használták. Az egykori török fürdő katonai kórházként szolgált, jezsuita igazgatás alatt. 1687-ben Széchényi György esztergomi érsek, hercegprímás megalapította a budai kapucinus kolostort és erre a célra a szerzetesrendnek pénzadományt is felajánlott.

A rend főnöke 1688-ban kérte és királyi leirat alapján meg is kapta a katonai kórházat és az egykori dzsámit kolostor és templom céljaira, de az épületet ténylegesen csak 1692-ben vehették használatba. 1697-től kezdve az ideiglenes jellegű templomot folyamatosan átépítették, új funkcióihoz igazították. Az átalakítást Linzi Ottó kapucinus atya irányításával végezték. A munkálatok során a bejáratot áttették a keleti oldalra, és ide lépcsőket helyeztek. Az elkészült templomot Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére, 1716. szeptember 20-án szentelte fel Natali Lukács belgrádi püspök.

1756-ban a mai Corvin teret és a Várhegy lejtőjén is egy jó darab területet magában foglaló birtokot fallal vették körül. Az 1760-as években a templom új, nagyszabású oltárokat kapott. 1776-77-ben kelet felé meghosszabbították a templomot és új, volutás oromzatú, barokk homlokzatot kapott.

1849 tavaszán a templomban kár keletkezett. Leginkább a tetőzet sérült meg, de ez is elég lehetett arra, hogy az épület állaga a következő években erősen leromoljon. A teljes újjáépítés elkerülhetetlenné vált. Ezt 1854-56-ban az Országos Építési Igazgatóság hajtotta végre. Az újjáépítés nyomán alakult ki az épület ma is ismert formája, alig érintette viszont a barokk templombelsőt. A munkálatok elvégzésére 1854. június 20-án versenytárgyalást írtak ki, melyet Gerster Károly pesti építési vállalkozó nyert meg.

Gerster 1856. január 9-én csődöt jelentett, így a kivitelezést egy másik vállalkozó, Becker Károly fejezte be. A homlokzatra a kapucinus hagyománytól eltérően hegyes torony került, nyilván az épület plébániatemplomi rendeltetésére való tekintettel. Az immár feleslegessé vált kis tornyot és a hosszházhoz kétoldalt csatlakozó földszintes toldalékokat lebontották, a templom szentélyét kívülről a főhajó teljes szélességére bővítették.

A templombelsőt Hils müncheni festő díszítette új falfestményekkel. Az újjáépített templomot 1856. november 22-én szentelték fel.

Az épületegyüttes 1944-45-ben súlyosan megrongálódott, egy bomba áttörte a templom mennyezetét is, és a szentély előtt robbant fel. Elpusztultak többek között a 18. századi oltárképek, a neobarokk szószék, az üvegablakok és a falfestés nagy része. A templom belsejét a háború után helyreállították, az oltárépítményekbe új képeket helyeztek. Külsejét 1968-69-ben renoválták. A plébániát jelenleg ismét a kapucinus rend látja el.

A templom az 1997. évi LIV. törvény alapján 15 157. törzsszám alatt II. kategóriába sorolt műemlék.

(Forrás: Az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye névtára és évkönyve 2007)

Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtár 345. sz. füzete:

A budai Fő utcában, a 32. sz. alatt található az alsó-vízivárosi Szent Erzsébet-plébániatemplom, körülbelül félúton a Clark Ádám tér és a Szilágyi Dezső tér között. Észak felől a kisméretű Corvin tér határolja. A szerzetesrendek II. világháború utáni feloszlatásáig a templomot a kapucinus barátok is használták, akik a templomhoz délről csatlakozó egykori kolostorépületben (Fő u. 30.) laktak. A viszonylag szerény épületegyüttes változatos történelemre tekinthet vissza.

Történet
A kapucinus templom és kolostor helyén a középkorban is épület volt, feltehetően az Ágoston-rendiek kolostora. A török hódoltság idején a mai templom területén állt Tojgun pasa dzsámija; ettől csak egy szűk sikátor választotta el a török fürdőt, amely a későbbi kapucinus kolostor helyén húzódott észak-déli irányban. (A középkori és a török falmaradványok az 1972-73-ban végzett ásatások során kerültek elő.) A dzsámit 1555-ben említették először, ez idő tájt épült a fürdő is. Á török templom alaprajza négyzet volt, és dobon ülő kupola koronázta. Bejárata a Várhegy felőli oldalon, tehát nyugat felől nyílt, jobbra minaret állt. Az 1970-es évek elején végzett falkutatások során megállapították, hogy a dzsámi két homlokzati fala átépített formában ugyan, de fennmaradt, éspedig a mai templom északi és déli falában. Az épület déli oldalán egy darabon látható egy bemutatott török falrészlet, melyben két szamárhátíves nyíláskeret helyezkedik el. A fal másik oldalán, az épületen belül faragott mihráb került elő.

Buda 1686-os felszabadításakor a dzsámi és a fürdő nem pusztult el. 1687-ben a dzsámit a jezsuiták kapták meg, akik tatarozták, török jeleket viselő falait bevakolták, és ilyen formában plébániatemplomnak használták. Az egykori török fürdő katonai kórházként szolgált, jezsuita igazgatás alatt. 1687-ben Széchényi György esztergomi érsek, hercegprímás megalapította a budai kapucinus kolostort és erre a célra a szerzetesrendnek pénzadományt is felajánlott. Többek között azért, mert egy kapucinus atya, Avianoi Márk nagy érdemeket szerzett a törökellenes felszabadító hadjáratok megszervezésében. A rend főnöke 1688-ban kérte és királyi leirat alapján meg is kapta a katonai kórházat és az egykori dzsámit kolostor és templom céljaira, de az épületet ténylegesen csak 1692-ben vehették használatba.

A kapucinus rend a ferences rend 16. század első felében született új hajtása. Tagjai a régi ferences eszmények alapján a legszigorúbb életrendet követték. Első rendházukat Magyarországon 1674-ben alapították a Pozsony megyei Bazinban, 1676-ban magában Pozsonyban tették le egy kolostor alapjait. Ezután következett a budai kolostor. További rendházak voltak még Móron, Nagyváradon, Tatán és Máriabesnyőn.

1697-től kezdve az ideiglenes jellegű templomot folyamatosan átépítették, új funkciójához igazították. Az átalakítást Linzi Ottó kapucinus atya irányításával végezték. A munkálatok során a bejáratot áttették a keleti oldalra, és ide lépcsőket helyeztek. Az elkészült templomot Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére, 1716. szeptember 20-án szentelte fel Natali Lukács belgrádi püspök. 1717-ben a hozzá kapcsolódó, belső udvart körbefogó kolostor építését is befejezték. A templom külseje igénytelen volt, sima oldalfalai és oromzatos főhomlokzata jóformán teljesen nélkülözte a tagozatokat. Ez valószínűleg éppúgy betudható a rendelkezésre álló szűkös anyagi lehetőségeknek, mint a kapucinus előírásoknak megfelelő, hangsúlyozottan visszafogott, szerénységet sugalló építészeti felfogásnak. Az épületnek csak hátul, a szentélynél volt egy kis tornya. 1756-ban a mai Corvin teret és a Várhegy lejtőjén is egy jó darab területet magában foglaló birtokot fallal vették körül.

Az 1760-as években a templom új, nagyszabású oltárokat kapott. A főoltárt 1760-ban állították fel özvegy gróf Zichy Miklósné Bercsényi Erzsébet költségén. Az oltárkép, melyet Schervitz Mátyás festett Szent Erzsébetet ábrázolta; kompozíciójában, egyes részleteiben a kép a bécsi Karlskirche Dániel Gran által festett Szent Erzsébet-oltár- képet követte. A jobb oldali mellékoltár képének témája Szent Antal víziója, a bal oldalié Szűz Mária volt. Mindkettőt Vogl Gergely festette 1766-ban, illetve 1768-ban. (A Szűz Mária-kép helyére utóbb Falconer József Ferenc Szent Ferencet ábrázoló képe került.) Vogl a szentélyben freskót is készített.

A templomot 1776-77-ben kelet felé meghosszabbították, és az épület új, volutás oromzatú, barokk homlokzatot kapott. Ugyanakkor a rendházat is átalakították, ezáltal az épület rendezettebb formát nyert. Az építkezések mestere nem ismert; az elfogadott feltételezés szerint személye Nepauer Mátéval azonos, aki Budán ebben az időben többfelé működött. 1787-ben a templomtól jobbra és balra található kertfalat lebontották, mivel ezeket a területeket világi célokra át kellett adni. A templom, amely 1693-tól 1702-ig egyszer már a Víziváros plébániatemploma volt, 1787-től kezdve II. József rendeletére újból betöltött plébániatemplomi funkciókat is, illetve tölt be mind a mai napig az Alsó-Vízivárosban. 1801-ben a templom kriptájá-ban helyezték örök nyugalomra József nádor és felesége, Alexandra Pavlovna újszülöttként meghalt gyermekét.

1849 tavaszán, amikor a szabadságharcosok a Hentzi tábornok által védett budai Várat ostromolták, az épületegyüttes súlyosan megrongálódott. Elsősorban a kolostort érték ágyúlövések, és nagy rombolást végeztek benne. A templomban kevesebb kár keletkezett, leginkább a tetőzet sérült meg, de ez is elég lehetett arra, hogy az épület állaga a következő években erősen leromoljon. A teljes újjáépítés elkerülhetetlenné vált.

Ezt 1854-56-ban az Országos Építési Igazgatóság hajtotta végre. Az újjáépítés nyomán alakult ki az épület ma is ismert formája, alig érintette viszont a barokk templombelsőt. A romos épületet 1851-52- ben felmérték, állapotáról 1852. március 1-jei dátummal jelentést állítottak össze. Az első tervek 1852-ben készültek el, ezek részben megegyeztek a későbbi kivitelezés alapjául szolgáló, 1854-ben keletkezett tervekkel. Az 1852-es tervrajzokon található felirat tanúsága szerint azokat az igazgatóság főmérnökének, Reitter Ferencnek az utasításai alapján Glaser Rudolf „Bauéleve” készítette. A korabeli szóhasználatban a „Bauéleve” („építésznövendék”) a mai fogalmaink szerint építészszerkesztőnek felel meg. 1854-től Szumrák Emil ugyancsak „Bauéleve” neve szerepel a tervlapokon Reitteré mellett. A tervek értelmi szerzőjének Reitter Ferencet kell tekintenünk, aki felsőbb szinten a kivitelezést is irányította. Szumrák volt a felelős a részletrajzok kidolgozásáért, illetve az igazgatóság részéről a kivitelezés napi felügyeletéért. A munkálatok elvégzésére 1854. június 20-án versenytárgyalást írtak ki, melyet Gerster Károly pesti építési vállalkozó nyert meg. (Gerster ekkor még társas viszonyban volt két másik építésszel, Feszl Frigyessel és Kauser Lipóttal. Innen származhatott a régebbi szakirodalomban felbukkanó, de semmivel alá nem támasztható feltételezés, hogy a kapucinus templom és kolostor terveit Feszl Frigyes készítette.) Gerster 1856. január 9-én csődöt jelentett, így a kivitelezést egy másik vállalkozó, Becker Károly fejezte be.

Az építkezés 1854 júniusától 1856 novemberéig tartott. A fennmaradt egykorú építési naplóból pontosan lehet követni a munkálatok menetét. Először a kolostor újjáépítését kezdték meg: főfalait megtartották, de a régi gazdasági melléképületeket lebontották. Az épület Fő utcai szárnyát egy traktussal – teremsorral – bővítették az utca felé. A kolostorhoz déli irányban a Fő utca mentén városi iskola céljára egy új szárnyat építettek, alapozása közben török falmaradványokra bukkantak. Az újonnan kialakított hosszú utcai szárny közepén kétszintes könyvtárterem kapott helyet, melyet a homlokzaton lépcsőzetes oromzatú rizalit jelez. A templom régi főhomlokzatát lebontották, és az újat a Fő utca kiszélesítése érdekében valamennyivel hátrább építették fel. Erre a homlokzatra a kapucinus hagyománytól eltérően hegyes torony került, nyilván az épület plébániatemplomi rendeltetésére való tekintettel. A régi, sérült tetőszerkezetet újra cserélték, ennek során a szentély fölötti, immár feleslegessé vált kis tornyot és a hosszházhoz kétoldalt csatlakozó földszintes toldalékokat lebontották, a templom szentélyét kívülről a főhajó teljes szélességére bővítették. A belsőben annyi változás történt, hogy a templom padlóját erősen feltöltötték, és a korábban előrébb álló főoltárt a szentély végébe helyezték át. A templombelsőt Hils müncheni festő díszítette új falfestményekkel. A korabeli leírás szerint a német mester a szentély előtti ívezetre, a középkori diadalívek mintájára ornamentális elemek közé stilizált alakokat festett. A főhomlokzat hármas ablakába – Magyarországon ekkor még szokatlan módon – színes üvegfestményt helyeztek, melyet Friedrich Baudri kölni üzemében készítettek. Az újjáépített templomot 1856. november 22-én szentelték fel.

A templom belsejét 1926-27-ben jelentős mértékben felújították. A munkálatokat Schömer Ferenc építész irányította. A padlót márványmozaik lapokkal, a pilléreket sárga és zöld műmárvánnyal burkolták, a falakat új ornamentális festéssel és freskókkal látták el. A szentély és az orgonakarzat új műkő korlátot kapott, az orgonát kicserélték, neobarokk gyóntatószéket szereztek be.

Az épületegyüttes 1944-45-ben súlyosan megrongálódott, egy bomba áttörte a templom mennyezetét is, és a szentély előtt robbant fel. Elpusztultak többek között a 18. századi oltárképek, a neobarokk szószék, az üvegablakok és a falfestés nagy része. A templom belsejét a háború után helyreállították, az oltárépítményekbe új képeket helyeztek. Külsejét 1968-69-ben renoválták. Az időközben államosított és irodáknak helyet adó egykori kolostorépületet 1960-ól-ben állították helyre.

Leírás
A templom és az ahhoz balról kapcsolódó egykori kolostor-iskola épületegyüttes mai formájában a 19. század közepének romantikus, vagy más néven romantikus historizáló stílusban készült. Ezen belül is a félköríves (Rundbogenstil) irányzatot követi, amely a délnémet területekről terjedt el Európában, és főleg a román kori építészet formakincséből merített. Magyarországon több más, hasonló formában épült kolostort, illetve kolostor-templom együttest tartunk számon; ilyen a pécsi Notre-Dame apácák, a pozsonyi kapucinusok és a nyitrai vincés apácák temploma és kolostora. Templomunkon a kor másik fő stílusirányzatának, a gótizálásnak néhány elemét is felfedezhetjük – hegyes fiálék és más, a gótikát idéző tagozatok -, de megjelenésében mégis a félköríves nyílások és szemöldökpárkányok a meghatározók.

A kapucinus kolostort és különösen a templomot, Pest-Buda addigi legnagyobb, legigényesebb középkorias modorú egyházi építményét lelkesen üdvözölte a Religio című korabeli lap. Különösen magas tornyát dicsérte, amely végre szakított a klasszicista templomok lapos, alacsony tornyának hagyományával: „A templom csinos, sudár tornya, mely mellett két kisebb tornyocska mintegy őrt áll, igen jó benyomást tesz a nézőre. Valóban dicséretökre válik az építőknek, hogy fölhagytak azon eddigelé nagyobbadán követett építészeti ízléssel s valóban törpe modorral, mely a tornyot a templom mesterfalainál valamivel magasabbra emelvén, – mintha csak attól tartott volna nehogy, ha följebb halad, még bizony úgy járjon mint kik a babyloni tornyát építették, – azon csonka inkább kémény-alak – mintsem toronyra rátette a födelet mint egy camaurát, s meg volt a torony”.

Az egyhajós, téglalap alaprajzú templom főhomlokzatán, középen nyílik a főbejárat. A kapuzat kőelemei Feszl József kőfaragó műhelyében készültek. Félköríves nyílását felül kockafejezetes kis oszlopokra futó farkasfogas ívezet kereteli, ívei fölött egy-egy kis szárnyas angyalfej látható. A kapu fölött hármas ablaknyílás helyezkedik el, mellette kétoldalt Szent István és Szent László domborműves ideál-portréja található. A lépcsőzetesen kialakított, pártázatos oromfalat kétfelől nyolcszögű pillér kereteli, melyekről ugyancsak nyolcszögű, nagyméretű fiatornyok emelkednek a magasba. Az oromfalakkal közrefogott toronytest kissé a falsík elé ugorva, konzolos alátámasztással indul. Alatta a homlokfalon félköríves fülkében Szent Erzsébet kőszobra áll, Marschalkó János pesti szobrász műve 1856-ból. A tornyot hegyes gúlasisak koronázza.

A templom belső tere előcsarnokból és fölötte elhelyezkedő orgonakarzatból, négy pár fiókkal tagolt dongaboltozatos hajóból és keskenyebb, fiókos dongaboltozatos, egyenes záródású szentélyből áll. A hajó boltozatát jón lizénával kialakított pillérek tartják. A fiókok többsége alatt az oldalfalakon félköríves záródású ablak nyílik. A szentély oldalfalait a földszinten három-három félköríves nyílás töri át, fölöttük teljes szélességben karzat nyílik tömör neobarokk díszítésű mellvéddel. A boltozatokat sima festés borítja, csak néhány szimbolikus jel látható rajtuk. Az 1927-ben készült falfestésből mindössze a hajó boltozatának közepén található Krisztus király magyar szentekkel című nagy freskó – Tardos Krenner Viktor műve – és a szentély freskójának középső mezője maradt fenn.

A főoltár háromrészes, oszlopokkal tagolt barokk építményét Weber J. Lénárt szobrász és Mayrholdt Mihály asztalos készítette 1760-ban. Hullámos ívű oromzatát egy-egy adoráló angyal fogja közre. Az elpusztult 18. századi oltárkép helyett ma Fáy Győző Szent Erzsébet-képe látható (1954). Az oltár két oldalszárnyába Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázoló képek kerültek, Szilágyi János festményei. A főoltár előtt díszes tabernákulum, rajta kis feszülettel.

A főoltárral szemben állva bal oldalon (az ún. evangéliumi oldalon) mellékoltár áll, építményét Bebo Károly készítette az 1760-as években, benne az elpusztult régi helyett Szent Ferencet ábrázoló festmény látható, az orommezőben pedig Szent Klára képe, mindkettő Feszty Masától. Az oltár mellett Szent Sebestyén 18. századi faszobra áll, a kolostorból került elő. A bejárat felé haladva a következő boltszakaszban a Szent Kereszt-oltár található, az azt követőben pedig török kori falmaradvány, illetve nyílás emlékeztet a templom korábbi történelmére. A nyílásban a kolostorból származó 18. századi faszobor foglal helyet, a Fájdalmas Krisztus alakja.

A főoltárral szemben állva a jobb oldalon (az ún. leckeoldalon) a mellékoltár barokk építménye szintén Bebo Károly munkája az 1760-as évekből, régi festményeit Feszty Masa Szent Antal-, illetve az oromban Szent Veronika-képével pótolták. A következő boltszakaszban a Lourdes-i oltár helyezkedik el.

A balusztrádos karzaton áll az 1926-27-es felújítás során megvásárolt orgona neobarokk orgonaházban. Készítője Garay János volt, a Rieger orgonagyár társtulajdonosa. A barokk fapadokat 1876-ban adományozta a templomnak Róth József, a budavári Nagyboldogasszony-templom esperes-plébánosa, melyek ott a „stílhű” helyreállítás során feleslegessé váltak.

A szentély jobb oldali karzatán található az az oltárfestmény, melyet 1813-ban Szent Flórián tiszteletére készítettek, de magát az oltárt nem állították fel. Érdekessége, hogy a kép alul az Alsó-Víziváros egy részletét ábrázolja a kapucinus templommal és kolostorral. Egy másik oltárképen, melyet Pesky Ede festett 1864-ben, már a romantikus stílusban átépített épületegyüttes látható. A sekrestyében és a plébánián található néhány műtárgy, melyek nagy része az egykori kolostorból származik. Ilyen például két ovális barokk kép, melyek témája Szent Norbert, illetve „A három ifjú a tüzes kemencében”, továbbá Széchényi György prímás, a kolostoralapító arcképe valószínűleg a 17. századból, és egy feltehetően barokk kori dombormű, amely az utolsó vacsora jelenetét ábrázolja. Már az egykori kolostorépület templom felé eső végében van az oratórium, falait Szilágyi János két világháború közt készült seccói és freskói díszítik.

Sisa József