Beszámolók

Beszámoló az Alsó-Vizivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet templom évi kirándulásáról

Plébániánkkal idén Máriabesnyőre látogattunk. Máriabesnyő ősi kapucinus központ, tavaly plébániánk három atyáját ide helyezték. Ezért gondoltuk úgy, hogy meglátogatjuk őket.

A templomot a 18. században Grassalkovich I. Antal építtette hálából harmadik felesége, Klobusiczky Terézia felgyógyulásáért. Első két feleségét fiatalon betegségben veszítette el. Jelet várt a templom Istennek tetsző helyére. 1758-ban, Hatvanból Gödöllőre hajtatva lovai megbokrosodtak a máriabesnyői útkanyarulatban, s ezt égi jelnek tekintve, a kápolna építését ezen a helyen kezdte meg. Fidler János gödöllői kőműves – ahogyan álmában sugallatként kapta – a régi templom oltárromja alatt csontból faragott szobrocskát talált a földben, mely a Szűz Máriát a gyermek Jézussal ábrázolja. Grassalkovich gróf a családi ékszerek 23 briliánsából korona- és övdíszt készíttetett a kis Jézusnak és Szűz Máriának, és a szobrot kristályüveges ezüstszekrénykébe helyezte. Azóta is ezt a szép kegyszobrot láthatjuk az oltár mögött.

Megérkezve Virth József plébános atya fogadott minket, és részletesen elmesélte a templom történetét, bemutatta a látnivalókat.

Ezután elsétáltunk a temetőbe, ahol meglátogattuk Teleki Pál sírját.

Ebédet a Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban kaptunk.

Röviden meglátogattuk Gödöllőn a királyi várót, ahol Erzsébet királynő és férje tartózkodhatott vonatra várva.

Utolsó állomásunk Fót volt, ahol megnéztük az impozáns katolikus templomot, amely a budapesti Vigadó mellett a magyar romantikus építészet legjelentősebb alkotása. A tervek elkészítésére Károlyi István 1845-ben Ybl Miklóst kérte fel, akinek a fóti templom volt az első jelentős munkája.

Hálásan köszönjük az I. kerületi Önkormányzat támogatását, mely lehetővé tette ennek az élményekben gazdag kirándulásnak a megvalósítását.

A megmaradt pénzből karácsonyi csomagokat készítettünk, melyet a karácsonyi találkozáson adtunk át.