Karitász

Karitász csoportunk munkájáról

Plébániánk területén nagyon sok az idős, magányos ember. Próbáljuk őket felkutatni, meglátogatni, segíteni nekik.
Karácsonykor minden évben igyekszünk megajándékozni az időseket. Eddig 40 csomagot készítettünk, amelyeket egy karácsonyi klubdélután keretében adtunk át idős társainknak. Akik mozgásukban korlátozottak, azoknak lakásukra vittük el a csomagokat.
A nagyobb ünnepek kapcsán klubdélutánokat tartunk. Ezek keretében vagy egy előadást hallgatunk meg, vagy egy filmet nézünk meg, utána pedig agapén látjuk vendégül a megjelenteket. Jó alkalmak ezek az ismerkedésre, a közös gondok megbeszélésére.
Évente zarándoklatra hívjuk hívő társainkat. Voltunk már mátrai kegyhelyeken, Sárospatakon, Tihanyban, Nagyváradon, Máriagyűdön, Móron, Veszprémben, Márianosztrán, a felvidéki Zselízen és Garamszentbenedeken, Szekszárdon, Baján,  Máriabesnyőn és Fóton, legutóbb Andocson és Gyuszon.
Szent Erzsébet ünnepe előtt karácsonyi vásárt rendezünk, melynek bevételét szintén karitász célokra fordítjuk.
Szeretnénk munkánkat minél többekre kiterjeszteni. Kérjük, hogy aki tud olyan idős vagy akár fiatalabb, de beteg társunkról, aki segítségre szorulna, jelezze nekünk. Telefonszámaink:
Bárdos Róbertné Éva 201-0232
Brücknerné Bárdos Ágota 201-3194