Szentbeszédek

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA 2012 (Alberto atya)
Kedves Testvéreim! Így valljuk meg ma jó szívvel és teljes bizonyossággal a hitünket: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, aki volt, aki van és aki eljövendő.”
A liturgia ma azzal kezdődik, hogy elénekli a Szentháromságba vetett hitünket a kezdőénekben, ami ezt hirdeti: „Áldott legyen az Atya, és Isten egyszülött Fia, és a Szentlélek: mert nagy az ő irántunk való szeretete.”
Miben áll a Szentháromság misztériumának szépsége és termékenysége?
Abban – a mindig nyitott és soha ki nem merülő – lehetőségben áll, hogy Isten kapcsolatba lépjen velünk és mi Ővele.
Isten ugyanis minden élet kezdete és teljessége, épp azért, mert Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti kapcsolatok sokfélesége.
Ezekből a kapcsolatokból fakad minden élő számára a részvétel Isten végtelen életében, aki a Végtelen szeretet, aki kölcsönösen odaadja magát egymásnak mindig visszatérve az eredethez, a forráshoz.
A mai ünnepen arra kapunk buzdítást, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy az élet értéke végtelen, mert az isteni mérhetetlenség része, és hogy az élet szent, mert részt vesz az isteni szentségben. Folyamatosan erre hívnak a liturgikus imádságok záró sorai: „a mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.”
A keresztény imádság folyton arra szólít, hogy lépjük át a végtelen küszöbét, hogy beléphessünk ebbe a végtelen szeretet-folyamba, ami az Atyától fakad a Fiú felé, és visszatér az Atyához a Szentlélekkel egységben. Ez alapozza meg az ima végtelen értékét.
A keresztény hit mindig a Szentháromságba vetett hit, mert a csupán az Istenbe vetett hit terméketlen. Ha Isten egy lenne, mondhatnánk, hogy ő a szépség, a nagyság, a végtelenség, a mindenhatóság, mégis néma szépség lenne, élet nélküli hatalmasság, mert senkivel nem lépne közösségbe, és senki nem lépne közösségbe ővele.
Ebből megérthetjük hitünk fő titkának fontosságát. Őnélküle semmit nem értünk az életből. Ha Isten nem Háromság lenne, egy értelmetlen, haszontalan isten lenne, aki képtelen megmagyarázni az élet értelmét.
Egyre inkább tudatában kell lennünk, hogy életünknek ahhoz, hogy létezni, növekedni tudjon, szüksége van olyan kapcsolatok sokféleségére, amelyeknek forrása és beteljesedése Istenben van, aki végtelen szeretetkapcsolat a Három isteni Személyben.
Ezért a hit tapasztalata olyan mozgás, ami egyre mélyebben részesít a Szentháromság életében.
Hogyan történik meg részvételünk a Szentháromság életében? Egyszerűen, mert életünk az Atyától születik a Fiú által a Szentlélekben. Így tehát az Atya kezdeményezte, hogy önmaga részt vegyen mindannyiunkban.
Tehát az Atya van életünk kezdetén és végén. Ott van az elején, mert minden Tőle jön és a végén, mert minden Őhozzá tér vissza és Benne talál megnyugvást. A Szentlélekben, a Fiú által az egész teremtés visszatér Istenbe.
Hogyan közli magát velünk az Atya? Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell figyelni a liturgikus könyörgést, aminek a jellemzője, hogy mindig az Atyaistenhez fordul. Ezért az Atyaistenhez forduló kitartó fohászkodásból születik annak tudatossága, hogy az ő fiai vagyunk.
Hogyan történt meg, hogy legyőztük ezt a végtelen távolságot köztünk és Isten között? Ez azért történt meg, mert Isten emberré lett, a Teremtő teremtménnyé tette magát. Ezért Isten megtestesülése az alapja a vallásos életnek és a mi kapcsolatunknak Istennel. Ezt a kapcsolatot azért értjük, mert látjuk megvalósulni Szűz Mária anyaságában. Jézus, aki Szűz Máriától születik, Isten Fia és az ember fia.
A Megtestesülésen keresztül tudunk kapcsolatba lépni a Szentháromsággal, mert kapcsolatban vagyunk Isten Fiával. És ez a kapcsolat tesz Isten fiává bennünket. A Szent Keresztséggel ugyanis belénk költözik a Szentháromság; és Isten megtestesült Fiában Isten fogadott fiaivá lettünk.
Az Atyaisten, aki legyőzte a végtelen távolságot, közénk jött Fiában, aztán nekünk adja a Szentlelket, hogy megtanítsa, hogy az élet értelme abban áll, hogy visszavigyük az Atyaistennek az összes ajándékát.
Minden ajándék között azonban, amit az Atyaisten adott, elsősorban azt várja, hogy azt a különleges ajándékot adjuk vissza neki, ami az ő Fia, Jézus Krisztus.
Az Atya, minthogy Önmagát adta nekünk Fia nemzésében, azt várja és arra vágyik, hogy rajtunk keresztül visszakapja a Fiát. Az Atyaisten igazán tőlünk kéri a Fiát. És ez az, amit az Egyház megtesz a liturgiában és különleges módon a szentmisében.
Mi a Szentmise? Felajánlás. Isten Fiának ajándéka, amit az Atyaistennek adunk.  És a szentmise liturgikus imái a „felajánlás” szóra összepontosítanak.
Ezt a felajánlást maga Jézus tanította az utolsó vacsorán, és meg akarta adni vele ennek a felajánlásnak a formáját és a szavait, mert Ő mindig Istentől jön és hozzá tér vissza. És amikor Jézus visszatér Istenhez, mindannyiunkat magával akar vinni.
Amikor az Eukarisztiát magunkhoz vesszük, eggyé válunk Isten egyszülött Fiával, egy test és egy lélek vagyunk Vele. Ezért tehát az Atyának szüksége van a mi ajándékunkra, mert rajtunk keresztül kapja vissza önmagát.
A keresztény élet egészen Isten eseményére összepontosul, aki belénk költözik, aki részesít Fiának gyermekségében, hogy aztán a Szentlélekben Fián keresztül teljesen részesüljünk szentháromságos életében.
Hogy ezt jobban megértsük, felolvasom Szentháromságos Szent Erzsébet imáját a Szentháromsághoz. Így imádkozott ez a szent apáca:
„Ó Istenem, Szent Háromság, akit imádok,
segíts nekem egészen elfeledkezni önmagamról,
hogy Benned pihenjek mozdulatlanul és békésen,
mintha lelkem máris az örökkévalóságban lenne;
add, hogy semmi ne zavarja meg a békémet vagy kényszerítsen arra,
hogy kilépjek Belőled, én állandó jóságom,
hanem segíts, hogy minden pillanatban jobban elmélyüljek misztériumodban.
Adj békét lelkemnek, add, hogy lelkem a menny,
a te kedvenc lakhelyed, pihenőhelyed lehessen;
Segíts, hogy ne hagyjalak el soha, hanem ott legyek teljesen,
teljes odaadó hitemben, minden imádásomban, ráhagyatkozva teremtő cselekedetedre.” Amen.