Advent 1. vasárnapja

Advent első vasárnapjának első olvasmányában Jeremiás próféta vigasztaló szózatát halljuk, hogy Isten egész biztosan teljesíti ígéretét, hogy elküldi a Szabadítót. Hitünk egyik nagy kihívása, hogy merjünk hinni Isten ígéreteiben. Izrael többször is megtapasztalta, hogy képtelen megváltani saját magát, ezért a próféta a nép nevében könyörög Istenhez, hogy hozza meg a megváltást. A megváltás első feltétele, hogy elismerjük, mennyire szükségünk van Isten megbocsátó szeretetére.
A második olvasmányban Szent Pál szép imáját olvassuk, amelyben az Úr szeretetét hívja kedves tesszalonikai híveire. Nekünk is így kell gondolnunk másokra: áldja meg őket a Jóisten minden mennyei és földi áldással.
Az evangélium Jézus második eljövetelét mutatja be. Bármennyire is félelmetesnek tűnhetnek a képek, amelyeket Jézus hallgatói szeme elé varázsolt, nem volt az Ő stílusa ijesztgetni az embereket. Nem tényeket hirdetett meg, hanem jeleket jelölt meg. A jelet lehet nem észre venni, vagy félremagyarázni. Az evangéliumi olvasmány második része felhívás az éberségre.
Advent a karácsonyra való előkészület időszaka. Egyrészt visszaemlékezés Urunk első jövetelére, ugyanakkor felhívás arra, hogy készüljünk második eljövetelére, amely halálunk pillanatában következik be, Az adventi Istenvárás e kettős dinamizmus jegyében történik: egyrészt az Úr jön felénk, másrészt mi megyünk az Úr felé.
Sajnos, ma is nagy kísértés, hogy úgy rendezzük be életünket, mintha Isten nem létezne, vagy ha létezik is, olyannak képzeljük el, akihez kevés közünk van a mindennapi életben, és akinek nem tartozunk felelősséggel. Boldogságunkat az egészségben, a jólétben, és még száz apró földi örömben keressük. Mindezekre szükségünk van ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, de nem elegendők ahhoz, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát és az örök élet ígéretét. Ehhez Istenre van szükségünk.
Adventben erre az alapvető Istenre való utaltságunkra kell gondolnunk. De advent még ennél is több: arra hívja fel figyelmünket, hogy Isten hű marad ígéreteihez, nekünk csak egy kis türelemre van szükségünk, hogy kivárjuk az Ő idejét. Itt megállhatunk egy pillanatra és kérdezhetjük magunktól, hogy hiszünk-e mi tényleg Isten ígéreteiben? Jézus azt ígérte, hogy velünk lesz életünk minden napján, egészen a világ végéig: hiszünk-e mi ebben az ígéretben? A házastársak azt az ígéretet kapták a házasság szentségével egy csomagban, hogy Isten velük lesz kegyelmével életük minden örömteli pil¬lanatában, de megpróbáltatásaikban is. Hiszünk-e mi ebben az ígéretben?
Jézus azt ígérte Péternek, hogy Egyházát olyan alapokra építi, amelyeken nem vesznek erőt a pokol kapui. Hiszünk-e mi ebben az ígéretben, amikor a mai Egyházra gondolunk?
Adventi hitünk egyik pillére az Isten ígéreteire való támaszkodás bátorsága. Mert az ígéret azt is magában foglalja, hogy még nem valósult meg, ezért léhát bátorság kell ahhoz, hogy Istenre merjük bízni életünket. A keresztény élet titka ez az örökös feszültség egy ígéret és a beteljesedés között, örökös Istenvárás advent és karácsony között. Advent biztatás és kihívás: Isten minden nap érkezik, néha csendesen, néha meglepetésszerűen, de nem késik. Tőlünk csak azt várja, hogy nyitott lélekkel várjuk és fogadjuk Őt.
Advent tehát nem passzív, hanem aktív Istenvárás. Az evangélium az Emberfia második eljöveteléről beszél. Jézus arra figyelmeztet bennünket, hogy tágra nyílt szemekkel kell mennünk előre, hogy képesek legyünk felismerni Isten jelenlétének apró jeleit még a természeti jelenségekben is. Ahogyan a rügyekről a tavaszra következtetünk, úgy kell a kegyelmi jelekből Isten jelenlétére következtetnünk.