Advent 2. vasárnap

Kedves testvérek!
Advent második vasárnapjának első olvasmánya Báruk próféta könyvéből vett részlet, amelyben a próféta arra szólítja fel az elfáradt embereket, hogy vessék le a gyász ruháját és kezdjenek el ujjongani, mert közel van szabadulásuk napja. Néha mi is legszívesebben gyászruhát öltenénk magunkra, amikor a világ szomorú sorsát nézzük, de nekünk is szól az üzenet, hogy ebben és ilyen világban kell meglátnunk Isten szabadító jelenlétét és örömünk forrását.
A második olvasmányban Szent Pál a Filippieknek írt levelében arról olvasunk, hogy az apostol azért imádkozik, hogy kedves hívei feddhetetlenek maradjanak Krisztus eljövetelének napjára. Nekünk is állandóan ügyelnünk kell arra, hogy lelkiismeretünk semmivel se vádoljon bennünket Istenünk színe előtt.
Az evangéliumban Keresztelő Szent Jánossal találkozunk, aki lelkesen hirdeti az eljövendő messiási ország szépségét, amikor is a gödrök majd feltöltődnek, ami görbe, az egyenessé válik, a göröngyös ösvény pedig sima úttá lesz. Sajnos, Keresztelő Szent János mindebből nem látott semmit, és néha nekünk is úgy tűnik, mintha semmi sem változott volna meg az Úr Jézus eljövetelével: a gonoszok továbbra is gonoszok maradtak, a „viperák fajzata” pedig, ahogyan Keresztelő Szent János a farizeusokat bélyegezte meg, ma is marják a körülöttük élőket. Az evangéliumi üzenet azonban az, hogy nem mi vagyunk azok, akik megváltjuk ezt a világot, hanem Istennek kell eljönnie, hogy megújítson mindent. Csak Isten ereje tudja megvalósítani azt, amire az ember nem képes. Nem is a természet szépséghibáit kell helyreigazítanunk, hanem a szívünk szépséghibáit. Az ember szívében vannak a rossz szándékok göröngyös ösvényei, ott vannak a becstelenség görbe útjai.
Ez az evangélium azonban mindenekelőtt örömhír. Három dolgot tudunk meg Keresztelő Szent Jánosról. Először megtudjuk azt, hogy János meghívása a pusztában történt. Másodszor megtudjuk azt, hogy Isten szólt Jánoshoz. Harmadszor megtudjuk azt, hogy János engedelmeskedett a hívásnak és elindult, hogy teljesítse a rábízott küldetést. Nekünk is ezt a három lépcsőt kell megjárnunk ahhoz, hogy örömmel éljük hitünket.
Először, ismét fel kell fedeznünk a pusztát, a csendet, a belső megnyugvást, a lelki kikapcsolódást. A mindennapi élet frenetikussá vált, a sok rohanás közepette és a körülöttünk zajló élet zaja miatt nehezen jut el hozzánk Isten szava. A puszta azt jelenti, hogy egyedül maradunk Istennel. Ne féljünk Istentől, találjunk időt csendes imára, amikor csak Vele vagyunk és amikor
Tőle várjuk a választ életünk millió kérdésére. A Szentírás csendes olvasása is ilyen pusztai találkozás Isten igéjével.
Másodszor, ha meghalljuk Isten szavát, fogadjuk azt be szeretettel és bi-zalommal. Isten mindig a javunkat akarja. Egy szent mondta, hogy amikor mi egy lépést teszünk Isten felé, Ő kettőt lép mifelénk. De a kezdeményezés mindig az Istené: Ő szólít meg bennünket, Ő hív bennünket. Ez megtörténhet egy vasárnapi szentmise alatt, egy reggeli vagy esti imában, egy csendes templomlátogatásban és az Oltáriszentség előtt eltöltött néhány percben. Ilyenkor úgy érezzük, lelkünk tele van nyugalommal, szívünk pedig csendes örömről dalol. Isten jelenléte mindig megnyugtató.
Harmadszor, amikor megtapasztaltuk Isten jelenlétét saját életünkben, szükségét érezzük annak, hogy erről tanúságot tegyünk mások előtt is. Ezt lehet sokféleképpen tenni: van aki elmegy messze vidékre hirdetni az evangéliumot, van aki saját környezetében válik apostollá, de néha egyszerűen azáltal teszünk tanúságot Isten irántunk való szeretetéről, hogy hagyjuk, hogy sugározzon belőlünk az életöröm. Ekkor az emberek elkezdenek vonzódni felénk és jól érzik magukat közelünkben, mert érzik, hogy a belőlünk kisugárzó életöröm nemcsak a mi személyes varázsunk, hanem a kegyelem térereje sugárzik át rajtunk. Álljunk meg egy pillanatra a mai evangéliumnál és fontoljuk meg, hogyan érzik magukat az emberek közelünkben: jól, vagy rosszul, megnyugodnak, vagy idegessé válnak, örülnek, hogy velünk lehetnek, vagy bosszankodnak? Kérjük Jézust, hogy tegyen bennünket is megváltó szeretetének hírnökeivé és tanúivá, amint azt Keresztelő Szent Jánossal tette.