Szent Ferenc hite III.
Kedves testvérek!
Az evangélium, ahogy hallottuk is, a következő megjegyzéssel kezdődött: „Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett”. Ez visszavisz bennünket az előző vasárnapra, aminek evangéliumában, pont erről a bűnbánathirdetésről hallottunk. Miről is van szó? Egy hihetetlenül aktuális, jelenvaló dologról; egy olyan dologról, ami a mi életünket is megérinti, s ami nemcsak egy halvány emlékezés valami 2000 évvel ezelőtti eseményre. Jómagam, plébániámon, az előző vasárnapi evangéliumot aktualizáltam, mert hiszem, hogy Isten ma is működik közöttünk, és a maga mai Keresztelő Jánosával, ma is bűnbánatot hírdet Nekünk! Ezt a jelenbe emelés valahogy így értettem: Szent Lukács evangéliuma 2012. december 16.-án Árpádföldön így szól: Orbán Viktor miniszterelnökségének második évében, amikor Barack Obama volt az Amerikai Egyesült Államok Elnöke, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin Oroszország elnöke, Angela Merchel Németország kancellárja, Herman A. Van Rompuy Az Európai Unio Tanácsának elnöke, Erdő Péter Esztergom-Budapesti főegyházmegyei érseksége idején, „az Úr szózatot intézett” Józsefhez, akit XVI. Benedekként szólítanak, Krisztus helytartójához.
És Ő meghirdetvén a HIT ÉVÉT, és bejárta (hírként) a Tv-t, rádiót és a sajtót, a világhálót és hirdette „Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét” (Porta fidei, 2). Ugyanis – ahogy írja – „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot” (Porta fidei, 3). (…) A Hit évében tehát egyre jobban meg kell ismernünk Jézus Krisztust, Katolikus Egyházát, a Szentírást, a szentségeket, az Egyház imáit, hogy megújuljunk hitünkben. Így felfedezzük, hogy hitünk nem elmélet, hanem személyes találkozás Istennel, aki az Egyházban él. Egyházunk liturgiája és a szentségek teszik hatékonnyá hitünk megvallását, és adják a kegyelmet a tanúságtételhez. Erkölcsi életünk (is csak) akkor éri el tökéletességét, ha kapcsolatban van a hittel, a liturgiával, az imádsággal (vö. Porta fidei, 11). Ezek MA, NEKÜNK az Evangélium igéi!
Testvérek! A Hit Évének óriási időszerűsége, szüksége, fontossága van! S az Isten ma még beláthatatlanul nagyszerű ajándéka, ami felet teljes joggal örvendhetünk, s ami mellett jelenleg minden más ajándék eltörpül. A Szentatya szeretetteljes aggodalommal Nekünk mondja: „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot” (Porta fidei, 3)”. Boldog II. János Pál pápa arról beszélt korábban, hogy a bűnnek MA intézményesült formáival találjuk szembe magunkat. Gondoljunk csak a hírekre, hogy pld. egy hamis vallási tolerancia nevében, Európában, Észak Amerikában eltörlik a Karácsonyfát, Európában betiltják a szabadtéri betlehemeket, a Boldog Karácsony jókívánságokat és sorolhatnánk még. Mi közünk Nekünk mindehhez? Belátom, hogy szlogen jellegű, de nagyon igaz az a kijelentés, hogy „a Rosszak azért olyan rosszak, mert a Jók nem elég jók”, vagy más formában Szent X. Piusz szavaival: „A rosszak csak azért olyan erősek, mert a jók olyan gyöngék.”. A püspöki szinódus az üzenetét így foglalta össze: „Az Egyház felhívást intéz a megtérésre, mert Jézus tanítványainak gyengeségei és bűnei gyengítik a misszió hitelességét.” Az igazság kedvéért, egy szemtanú beszámolója szerint, a szinódus végén XVI. Benedek pápa azt mondta a jelen levő bíborosoknak, püspököknek: „Főtisztelendő bíboros és püspök atyák, térjenek meg, gyónjanak rendszeresen!”, s ugyanígy az egész szinódus bennünket is megtérésre hív!
Mindezek hallatán, az evangélium szellemében, Nekünk is, ma és itt, fel kell tennünk a kérdést: „Mit tegyünk? … Mester, mit tegyünk? … Hát MI mit tegyünk?”.
Testvéreim! Azelőtt, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolnám, fordítsuk tekintetünket Assisi Szent Ferenc életpéldája felé. Mielőtt bárki is megsértődne, vagy felháborodna, hadd mutassam meg, hogy egy szent Ferenc, és a szentek közül bármelyik, teljesen tárgyilagosan elfogadta, hogy bűnbánatot kell tartania és meg kell térnie. Ferenc maga azt vallotta, hogy „Aki nem halad előre Isten útján, az visszaesik” (stagnálás nincs!), és éppen ezért írta róla az életrajz írója: „nem kitűnni, hanem minden erényben előrehaladni kívánt” és „lángoló hévvel és túláradó örömmel kezdte hirdetni mindenkinek a bűnbánatot”. Szent Ferenc halála óráján „A testvéreknek (…) ezt mondotta: „Én megtettem, amit tennem kellett, amit nektek kell tennetek, arra tanítson meg benneteket Krisztus.””.
Krisztus pedig Egyházán keresztül szól ma hozzánk. „Az Egyház (…) az igehirdetéssel, a szentségek kiszolgáltatásával és a segítő szeretet cselekedeteivel elvezet Krisztusnak, az igaz Istennek és igaz embernek megismerésére és a Vele való találkozásra. Nem egy eszmével, vagy élettervvel, hanem egy élő Személlyel való találkozásról van szó, aki mélységesen átformál bennünket azáltal, hogy kinyilatkoztatja nekünk igazi, istengyermeki identitásunkat. A Krisztussal való találkozás megújítja emberi kapcsolatainkat azzal, hogy napról napra nagyobb szolidaritásra és testvériségre nevel a segítő szeretet logikája szerint. Hinni az Úrban nem csak az értelmet, az elméleti tudást érintő tény, hanem olyan változás, amely átformálja életünk egészét, önmagunkat: érzületünket, szívünket, értelmünket, akaratunkat, testi mivoltunkat, érzéseinket, emberi kapcsolatainkat. A hittel valójában minden megváltozik bennünk és körülöttünk, és megvilágosodik rendeltetésünk, a jövőnk, igazi történelmi hivatásunk, életünk értelme, az életérzés, hogy zarándokúton vagyunk a mennyei haza felé.” „Az Egyház tehát kezdetétől fogva helye a hitnek, a hit továbbadásának a helye, az a hely, ahol a keresztség által elmerültünk Krisztus halálának és feltámadásának húsvéti misztériumában, aki megszabadít bennünket a bűn rabságából, megajándékoz a gyermekek szabadságával és bevezet a Szentháromság egy Istennel való közösségbe. Ugyanakkor kiszabadulva elszigeteltségünkből elmerülünk a hittestvérekkel, Krisztus egész Testével való közösségben. A II. Vatikáni Zsinat emlékeztet rá: „Úgy tetszett Istennek, hogy az embereket ne egyenként, minden társas kapcsolat kizárásával szentelje meg és üdvözítse, hanem néppé tegye őket, mely Őt igazságban megismeri és szentül szolgál Neki.” (Lumen gentium 9.)”. „A hit isteni erény, Isten ajándékozza, de az Egyház adja tovább története folyamán.”.
Testvéreim! A hiszekegyben megvalljuk, hogy „Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.”. Mindezt abban a tudatban tesszük, hogy tudjuk az Egyház bűnös, esendő emberekből áll, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az mégis szent, mert a Szent, Jézus Krisztus alapította s a Szent Szentháromság Egy Isten él benne, megnyilvánul általa. Egy kedves történet szerint egy tanítvány felháborodva megy mesteréhez, egy hívő a lelkipásztorához: Elegem van ebből az egész közösségből! – mondja. – Elmegyek és keresek egy jobbat, egy hitelesebbet, egy hibátlant, stb…. Mire a Mestere: – Ha nem tudlak visszatartani, menj csak! De ne felejtsd el! Mihelyt megtaláltad és beléptél, az a tökéletes közösség, már nem lesz tökéletes! Nem kilépni, megtérni kaptunk meghívást! ’68 mást mond nyugaton és mást mond keleten. Nyugaton ’68-ról a diáktüntetések jutnak az emberek eszébe és egy akkor divatos mondat: Krisztus IGEN, Egyház NEM! Nos testvéreim, Szent Pál azt tanítja: „A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. (…) Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.” (1 Kor 12, 12. 27). Látott már valaki élő testet fej nélkül, vagy élő fejet test nélkül? Így Krisztus és az Ő teste sem választható el egymástól, aki megtagadja az egyiket, megtagadja a másikat is. Assisi Szent Ferenc abban a korban élt amikor nagyon sokan megbotránkoztak az egyházon, ez az katharok, a valdiak, a szegény katolikusok, az alázatosak csoportjainak a kora Itáliában. Akkor szinte kézenfekvő volt szakítani az Egyházzal. Szent Ferenc is látta a bűnöket, de Ő nem szakadt el Krisztus egyházától, Ő nem lett Luther Márton. Ferenc máig érvényes életszabályzatában így ír: „Ferenc testvér engedelmességet és hódolatot ígér Honoriusz pápa úrnak és törvényes utódainak, valamint a római Szentegyháznak. A többi testvér pedig Ferenc testvérnek és utódainak tartozik engedelmességgel.” Látta az Egyházon belül fellelhető hibákat s a maga részéről azt cselekvő módon kívánta orvosolni azzal, hogy maga az életszentségre törekedet, és a bűnbánatot és a megtérést hirdette minden embernek.
Mint ahogy mondottúk már: Nekünk is, ma és itt, fel kell tennünk a kérdést: „Mit tegyünk? … Mester, mit tegyünk? … Hát MI mit tegyünk?”. És persze sorolhatnánk, hogy éljünk rendszeres és személyes imaéletet; éljünk nagylelkűen és buzgón a szentségekkel; éljük keresztény önazonosságunkat cselekvő és alkotó módon; olvassuk gyakran a Szentírást („A Szentírás nem ismerése Krisztus nem ismerése”); éljünk szentül házastársunkkal; legyünk gyermekeink első hitoktatói, legesleginkább életünk példájával; stb. Végső soron tömören azt mondhatjuk: a „Mit tegyünk?” kérdésre a válasz, hogy térjünk meg és legyünk szenté. Ez minden életállapotban lehetséges! Járjanak közben értünk a szent házastársak: Szűz Mária és Szent József, Szent István és Boldog Gizella, Boldog Luigi Beltrame Quattrocchi és Boldog Maria Corsini Rómából és Boldog Louis és Zélie Martin Lisieux-ből, és járjanak közbe értünk a szent papok Szent Gellért, Vianney Szent János, Boldog Apor Vilmos és szentéletű szerzetesek Assisi Szent Ferenc, Brindisi Szent Lőrinc, Boldog Aviánói Márk, Kapisztrán Szent János. Amen!
