Kedves testvérek!
Az evangéliumban elhangzik Jézus szájából a programja: „Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse”. S aztán látjuk, hogy Jézus élete magával ragadja az embereket, „útközben valaki így szólt hozzá: ,,Követlek, bárhová mégy.””, vagy Ő maga hív követésére embereket, „Egy másikat Jézus szólított fel: ,,Kövess engem!””.
A zsinat tanítása szerint: „az új szövetséget Krisztus hozta létre, tudniillik az új szövetséget az Ő vérében (vö. 1Kor 11,25), zsidókból és pogányokból híva meg a népet, mely nem test szerint, hanem a Lélekben gyűljön össze és legyen Istennek új népe. A Krisztusban hívők ugyanis, akik nem romlandó, hanem az élő Isten igéje által romolhatatlan magból születtek újjá (vö. 1Pt 1,23), nem testből, hanem vízből és Szentlélekből (vö. Jn 3,5–6), „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul megszerzett nép” lesznek… „akik valaha nem-nép voltak, most pedig Isten népe” (1Pt 2,9-10).” (LG 9). „Ennek a messiási népnek a feje Krisztus, (…). Jogállása Isten fiainak méltósága és szabadsága, kiknek szívében a Szentlélek úgy lakik, mint templomban. Törvénye az új parancs, hogy úgy kell szeretnie, ahogyan maga Krisztus szeretett bennünket (vö. Jn 13,34). S végül célja az Isten Országa, melyet maga Isten kezdeményezett a földön, melynek egyre terjednie kell, míg Isten tökéletessé nem teszi a történelem végén, amikor megjelenik Krisztus, a mi életünk (vö. Kol 3,4), és „maga a teremtés a mulandóság szolgai állapotából fölszabadul Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára” (Róm 8,21).” (u.o.).
A mai evangélium segít bennünket a fejlődésben is, az előre lépésben, mivel tükröt tart elénk bemutatva néhány típusát a krisztuskövetőknek. János és Jakab felháborodnak, amikor a szamaritánusok nem fogadják Jézust. Ma is vannak olyanok, akik nem fogadják be Jézust és olyanok, akik ezen felháborodnak. Tanulságos megfigyelni, hogyan viszonyul Jézus e két embercsoporthoz. Jézus nem haragudott meg a szamariakra, megértette fenntartásaikat. Jézus tudott türelmes lenni, tudott várni. Nem váratlanul jelent meg a szamariak között, hanem követeket küldött maga előtt. Jézus tudta, hogy szavai, kezdeményezése, érdeklődése ezek iránt az emberek iránt lassan, de biztosan visszhangra talál szívükben. Erre sokan hittek Jézusban. Jézus ma is így közeledik felénk: követeket küld maga előtt, igéje és kegyelme útján, aztán csendesen és türelmesen vár, hogy hívása megfoganjon lelkünkben. A következőkben megtudjuk, hogy valaki felkínálkozott tanítványnak, fogadkozva, hogy követni fogja Jézust, bárhová is megy. Jézus kijózanította az embert, mert nemigen tudta, milyen életmód vár rá Jézus mellett. Jézus soha senkit nem hitegetett, nem ígért senkinek karriert maga mellett. Ő csak saját magát és saját életstílusát tudta nyújtani követőinek. Ez pedig az örömteli pillanatok mellett magával hozta a nincstelenséget és üldöztetést is. A helyzet ma sem különb: keresztény hitünk nemcsak öröm és béke, hanem megpróbáltatások és félreértések forrása is.
Egy harmadik tanítvány-típussal is találkozunk: ezeket Jézus szólította fel, hogy kövessék Őt. Az első nem volt hajlandó azonnal vele menni. Arra hivatkozott, hogy idős apjának szüksége van rá; „eltemetni” ugyanis nem azt jelenti, hogy az apja meghalt, hanem azt, hogy addig nem hajlandó Jézust követni, amíg az apja él. A másik is vonakodott, mert nem tudta eldönteni, mi a fontosabb, Jézus, vagy otthon hagyott családja. Mint jó emberismerő, Krisztus tudta, hogy ha ezek az emberek most elmennek, a jövőben nem lesz lelki erejük ahhoz, hogy visszatérjenek. így van ez a mi lelki életünkben is: ha nem cselekszünk azonnal, a jó szándék az idő múltával lelohad.
Ma egész életemet döntően és határozottan az én Uram Jézus kezébe teszem és teljesen Reá bízom magam, hogy Neki engedelmeskedjek, minden erőmből Neki szolgáljak – életem végéig. És kérem, hogy Ő adjon erőt nekem, ez órától kezdve hitben, szeretetben és engedelmességben élni, mint ahogy óhajtanám, hogy találjon engem az Úr, mikor Előtte állok s az Ő orcáját nézem.
