Az éppen olvasott részt megelőző versekben Jézus legalább háromszor mondja meg előre, hogy az Emberfiát átadják a főpapoknak és az írástudóknak, elítélik, leköpdösik, megostorozzák és megölik.
Nyilvánvalóan a két tanítvány nem vet számot azzal az erős ellentéttel, ami ott feszül Jézus előrejelzése és az ő nagyravágyásuk között.
Már a mód, ahogyan kérdeznek Jézustól, kifejez egy elvárást, ami úgy tűnik, inkább parancs mint kérés: “szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.”
Ennek ellenére Jézus megpróbálja megérteni az ő kérésüket azzal, hogy megpróbálja megértetni velük, az Isten logikája nem az ember logikája.
Jézus tudja, hogy Jeruzsálembe menni összeütközést, ellenségeskedést, küzdelmet és halált implikál, viszont a tanítványai számára hatalmat, tiszteletet, presztízst és jó hírnév szerzését jelenti.
Mégis, az Isten országa nem dicsőség és hatalom, hanem mint egy kehely, amiből inni kell, vagy egy keresztelés, amibe bele kell merülni: ez a két kép kifejez magával ragadást, bemerítést, mély és néha fajdalmas szenvedélyt. Jézust követni nem privilégiumokat, hanem életet ad.
Annak, aki szeretné követni Jézust, ki kell innia az élete kelyhét is, elfogadni, találkozni mindazzal, amit ő is megtapasztalt és meg is élni mindezt. Ezért azt mondja a tanítványainak “nem tudjátok mit kértek”, hiszen amikor el fogják kapni Jézust, ezt írják az apostolokról “erre mindenki, magára hagyta és elmenekült”.
Mint a keresztelésben, amikor teljesen belemerülünk a vízbe, úgy az, aki követi az Urat, hisz benne, engedi magát, az ő kezébe helyezi magát és megbízik benne, nem tervez többé, hanem rábízza magát, és engedi, hogy Ő hordozza karjaiban.
Jakab és János számára, Jézust követni azt jelenti: a legjobbnak lenni a többiek között, nagyobbnak érezni magát, de Jézus megtanítja nekik, hogy az igazi nagyság a szolgálatban található, a szeretetben, nem csak szavakkal, hanem tettekkel is.
Jézus szerint “nagy” az, aki szolgálja a többieket, aki segít annak, aki gyengének érzi magát, aki fontosnak tartja a másiknak a javát és aki mellette áll tapintatosan és alázatosan.
Egész életében Jézus ezt mutatta meg, ő szolgálta az embereket, szolidális volt velük, magára vállalva az ő nehézségeiket türelemmel és szeretettel.
Az ő orszagában az, aki első, az nem parancsol, hanem szolgál, a legnagyobb hatalom nem a gazdagságból, vagy a presztízsból szarmazik, hanem a szeretetből: a szeretet, ami kér, de nem követel, egy szeretet, ami odaadja magát a másiknak és emellett engedi, hogy a másik szabad maradjon.
Jézus nem messziről szeretett minket, hanem egy lett közülünk, megtapasztalta a mi gyengeségeinket, a mi félelmeinket, értünk szenvedett, értünk hordozta a keresztet és meghalt értünk.
Nem tudjuk, melyek és hol lesznek a helyeink ott fenn az Isten országában, de örüljünk, mert az Úr már előkészítette, mindenkinek lesz saját, saját nevére szóló is. A lényeg az, hogy amíg itt vagyunk, szorgalmasan kövessük Jézust, alázatosan szolgálva a testvéreket, akikkel együtt élésre vagyunk hívva. Bízzunk Istenben, hallgatva és a gyakorlatban megvalósítva az Ő igéjét akkor is, amikor kockázatosnak tűnik, vagy amikor haszontalan tűnik. Legyünk biztosak abban, hogy amint Jézus halálával és feltámadásával tanúsította, hogy Isten nem fog elhagyni minket, sose fog magunkra hagyni, mert Ő hűséges és szeret minket.
