Kedves testvérek!
A Hit évében, itt az újra evangelizációra váró Európában, Magyarországon, kishazánkban, ami immáron missziós terület a mai evangélium belehasít nagyon rohanó és igen elfoglalt, s ennek következtében elvilágosiasodot életünkbe.
„Timeus fia, Bartimeus” – már a név is sokat mondó! – annyit tesz, mint „Istenfélő fia (gyermeke)”. Igazából meghatározatlan maradt, és mégis mennyire igaz, hogy lehetne bármelyikünk, keresztény szülők, keresztény gyermekei.
Na de mi nem vagyunk ám sem vakok, sem koldusok- mondhatnánk. Tényleg? Ezt az evangéliumot olvasva nekem mindig két dal jut eszembe, az egyik a ’70-es, a másik a ’90-es évekből, az Illés együttestől a Láss, ne csak nézz! és a Koráltól a Szeretet koldusai. A nekünk szóló üzenetben most nem rövid- vagy távollátásról esetleg valós fizikai vakságról van elsősorban szó. Sokkal inkább szól arról, amikor az Élet dolgait nem látjuk, vagy nem úgy látjuk ahogy az igazából van. Arról, amikor nem látjuk a testvért, hanem csak vetélytársat vagy egy bosszantó alakot; ill. szeretetet látunk, ott ahol önszeretet, azaz önzés van; szolgálatkészséget ott ahol haszonlesés, törtetés; buzgóságot ahol képmutatás; magára hagyotságott, elfeledettséget, ott ahol a keményszívűség szikláin darabokra tör a gondviselés minden kísérlete. Irigy, örömeinkre féltékeny Istent látunk ott ahol valódi szeretet műveként egy út, egy életpálya képe rajzolódik fel előttünk; bosszantó és idegesítő feladatokat ott ahol későbbi önálló, felelősségteljes életünkre való felkészülésünk állomásai találhatók. Szent Pál írja a Szeretethimnuszban: „A prófétálás végetér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is.” (1 Kor 13, 8-9), mintegy összefoglalva mostani életünk töredékességét. „Láss, ne csak nézz”, tehát. Böjte Csaba testvért idézve: „Gazdasági krízisekbe, erkölcsi válságokba, háborús konfliktusokba megfeneklett létünk egyetlen kitörési módja élő hittel megfogni a bennünket teremtő és szeretettel vezetni akaró Istenünk kezét”.
Testvér, talán azt mondod: na de koldusok talán már csak nem vagyunk. Sajnos azonban mindannyian koldusok vagyunk: a szeretet, a ránk szegeződő figyelem, a törődés, a megértés, a megbocsátás, a segítő közelség, a megnyugvás, stb. azaz a boldogság koldusai. Szükséget szenvedünk és függésben élünk. Ki tagadná ezt? A fent említet Koral szám utolsó szavai reményre ösztönöznek: „Talán van még egy lehetőség / Talán van még egy esély / Hogy egy kicsivel jobban figyelj rám / Én egy kicsit jobban figyeljek Rád…”, és itt a Rád az Isten!
Mit tehetünk tehát? Bartimeus, „Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni”. Mi is végre emeljük fel a fejünket és a hangunkat a Hit évében különösen is közeledő Úr felé. Jézus biztos válaszol, és újra meghív. „Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz.” Na, itt van a kutya elásva! Az a köntös jelképezi mindazt, amit de nehéz is eldobni, sokan inkább vakok és koldusok maradnak, csak a köntöstől ne keljen megválni. Jelképezi összes biztonságunkat, még ha olyan törékenyek és szegényesek is, jelképezi kincseinket, amik magukhoz láncolnak bennünket. Ahogy Martíni bíboros mondja nekünk még a halálból is, minden gondunk és bajunk közepette is : „A jólét ránk nehezedik”. Testvér! Az evangéliumból kitűnik egy nagy igazság: a köntös elhagyása nem csak áldozat, de felszabadulás is. Hadd szólítsalak meg tehát benneteket, személy szerint, egesével: „Bátorság! Gyere, téged hív!”, lépj még inkább Krisztus útjára. „Nyisd meg szíved ajtaját, tudatosan akarj hinni, lehet, hogy az Isten nem mint nagy folyók áradata tör be az életedbe, de biztos, hogy szelíden felfakad, s e életadó kis forrás vizénél mindaz, mi benned érték, az virágba borul! S ha netalán Istenünk, ki bölcsen osztja ajándékait, téged még nem részesített volna e természetfeletti világra nyíló érzékszervvel, az élő hittel, ne keseredj el, hanem nagy alázattal kérjed e csodaszép ajándékot!” – mondja még Csaba testvér.
Végezetül egy rövid történet:
A híres Pascalnak mondta valaki:
– Elhagynám a rossz életet, ha hinni tudnék.
– Azonnal hinne, ha elhagyná a rossz életet – felelte Pascal.
