Kedves testvéreim!
„Péter a tizenegy kíséretében előlépett, és hangos szóval így beszélt” és „Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak”: látjuk, ahogy az apostolok, de nemcsak ők, hanem kivétel nélkül az összes tanítványok is az Evangélium, a feltámadás hírvivőivé lettek. Az Apostolok Cselekedetében olvassuk, hogy a Jeruzsálemből szétszéledt keresztények, ahol csak megfordultak életükkel és szavukkal tanúságot tettek hitükről. Mi mai hívők, vajon méltó utódaik vagyunk annak a keresztény nemzedéknek? A Hit Éve az újra evangelizáció ideje is – XVI. Benedek pápa és a püspöki szinódus tanítása szerint. Nem csupán a hitetlen világ evangelizálására van ma szükség tehát, hanem saját magunk evangelizálására. Isten nem elégszik meg farizeusi kereszténységgel, külső hagyományos vallásossággal! Nem! Isten elevenségre, bátorságra, kreatív, alkotó, valódi, életformáló keresztény életre hív meg bennünket!
Az evangélium kapcsán rádöbbenhetünk, hogy az ellenség óriási erővel terjeszti hazugságait és nem sajnál pénzt, energiát, fantáziát. S azt kell lássuk, hogy mi is bekapjuk sokszor a csalit, mi is megesszük propagandájukat! Be kell látnom, be kell látnod, be kell látnunk mindannyiunknak kivétel nélkül, hogy nem lehet, hogy Isten barátai is legyünk s az ellenségeiéi is. „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.” – János evangéliuma 12, 25-26. Harc van a világban, ennek a harcnak színtere az emberi szív, dönteni kell: magamat, érzékeimet, a kényelmet, a vagyont imádom-e vagy az egy igaz Istent!
Szükségünk van arra, hogy időnket Istennel töltsük el. Ez nem unalmas, nem szürke! Szükséges, hogy az Istennel töltött időnk minőségi idő legyen, ne látszat, külső időtöltés, hanem valódi ottlét, szükséges, hogy még a szórakozásom idejét is istenes dolgokkal töltsem ki! Nem lehet mindenhez érteni, ez olcsó ábránd; nem kell mindennel foglalkozni, ez kísértés; nem kell másodlagosan fontos dolgokban profiknak lenni, ha az elsődlegesen fontosban csak amatőrök vagyunk, de ha már kell igyekezzünk az elsődlegesen fontosakban is hasonló szintre jutni!
Ferenc pápát nagy szimpátia kíséri az egész világon. A Szent Péter téren, a beiktatási miséje alkalmával, számtalan nyelven láthattuk az Assisi Szent Ferencnek szóló Isteni szót: „Ferenc meny, állítsd helyre egyházamat, látod roskadozik”. Nagy elvárások vannak a Szentatya felé. Meg kell kérdeznünk magunktól, – nekem, neked testvérem –: „azt hisszük, hogy ez nélkülünk sikerülni fog?” Szerintem nem! Nélkülünk nem fog sikerülni! Csak velünk sikerülhet! Azt gondoljuk mi megúszhatjuk? Egy közösség azt mondta elöljárójának, amikor az megújulásra hívta meg, arra, hogy ne adják fel, „hagy bennünket nyugodtan meghalni”. Talán mi is így gondolkodunk? Túlontúl rabok vagyunk? Túlontúl elkábítottak vagyunk? Túlontúl lekötözöttek vagyunk? Túlontúl haldoklók vagyunk?
Az igazság az, hogy Péter háromszor tagadta meg a Mestert, Mária Magdolna egy utcanő volt, más tanítvány előbb kapzsi és önző volt, öntelt, hatalom ittas, és így tovább. Péter nem magából merítette a bátorságot, ahogy Mária Magdolna sem. A Feltámadottal való találkozás formálta át őket! Engem s téged is a Feltámadottal való találkozás alakíthat át! Akarom, akarod? Kérjük: Feltámadott Krisztus találkozni szeretnék Veled, alakítsd át életem, éleszd fel bennem a Lelkedet, részesíts az Életedből, vezess életem minden pillanatában szentjeid nyomában! Ámen
