Mindenszentek (Alberto atya)

Kedves Testvéreim!
Ma az égi és a földi szentek közösségének misztériumáról elmélkedünk. Nem vagyunk egyedül, hanem tanúk nagy tömege vesz körül bennünket: velük együtt alkotjuk Krisztus testét, velük együtt vagyunk Isten gyermekei, velük együtt tett minket szentté a Szentlélek. Öröm az égben, örvendezzen a föld! A szentek dicsőséges sokasága jár közben értünk az Úrnál, kísér minket utunkon az Országába, nógat, hogy szegezzük tekintetünket az Úr Jézusra, aki majd eljön dicsőségben szentjei között.
Eukariszikus ünneplésünk ezzel a buzdítással kezdődött: “Örvendezzünk mindnyájan az Úrban”.  Így hív bennünket a liturgia, hogy osztozzunk a szentek égi örvendezésben, hogy megízleljük annak örömét. A szentek tömege megszámlálhatatlan, a mai liturgia arra buzdít, hogy feléje emeljük a tekintetünket.
Egy ilyen sokaságban nem csupán a hivatalosan elismert szentek vannak, hanem ott vannak a megkereszteltek minden korból és minden nemzetből, akik megpróbálták szeretettel és hűséggel teljesíteni az isteni akaratot. Nagy részüknek nem ismerjük az arcát és a nevét sem, de a hit tekintetével látjuk őket ragyogni, mint dicsőségteljes égitesteket, Isten égboltján.
Ma az Egyház a saját méltóságát ünnepli “szentek anyjaként”, és megmutatja, milyen szép szeplőtelen jegyese Krisztusnak, aki az egyetlen forrása és az egyetlen példája minden szentségnek. Az Egyház a szentekben felismeri saját jellemzőit. És a szentekben megízleli legmélyebb örömét.
Szent János az  olvasmányban ezt a leírást adja: “Akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni”.  (Apcsel 7, 9). Ez a nép magába foglalja az Ószövetség és az Újszövetség szentjeit is, a kora kereszténység vértanúit és a boldogokat és szenteket a következő évszázadokból, egészen azokig, akik korunkban tanúságtevői Krisztusnak. Mindannyiuk közös akarata az volt, hogy megtestesüljön bennük az Evangélium a Szentlélek késztetésére.
De “mit használ a szenteknek a mi tiszteletünk, mit érnek el azzal, ha mi dicsérjük őket, és jelent-e számukra valamit ez a mai ünneplésünk?”.  Ezzel a kérdéssel kezdi Szent Bernát apát híres homíliáját Mindenszentek Ünnepén. És aktuális a válasz is, amit a Szent ad: “A szentek nem szorulnak rá tiszteletünkre, semmit sem ad nekik a magasztalásunk… Ami engem illet, meg kell vallanom, hogy a róluk való megemlékezés hő vágyat gyullaszt bennem”. (Disc. 2; Opera Omnia Cisterc. 5,3,64ss).
Ezt jelenti hát a mai ünnep: a szentek ragyogó példáját nézve felébreszteni bennünk a hő vágyat, hogy olyanok legyünk, mint a szentek: boldogok, hogy Isten közelségében élnek az Ő fényében, Isten barátainak nagy családjában. Szentnek lenni azt jelenti: Isten közelében, az ő családjában élni. És ez mindannyiunk hivatása.
De hogyan válhatunk szentté és Isten barátaivá?
Ahhoz, hogy szentek legyünk, nem kell különleges tetteket vagy műveket megvalósítani, sem pedig különleges karizmával bírni. Elsősorban arra van szükség, hogy meghallgassuk, és aztán kövessük Jézust anélkül, hogy elveszítenénk a lélekjelenlétünket a nehézségek láttán, mert Ő ezt ígérte: “Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya”. (Jn 12, 26).
Az Egyház tapasztalata megmutatja, hogy a szentség minden formája végigjárja az önmegtagadás útját. A szentek életrajzai olyan férfiakat és nőket írnak le, akik engedelmesek voltak az isteni terveknek, és így olykor nagy próbákat és szenvedéseket, üldöztetést éltek meg, és vértanúságot szenvedtek. Az ő álhatatosságukat írja le az olvasmány: “Ezek a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében”. És az ő örök lakhelyük a Paradicsom. A szentek példája bátorítás számunkra, hogy kövessük a nyomaikat, hogy megtapasztaljuk annak örömét, aki Istenben bízik, mert az ember számára a szomorúság és a boldogtalanság igazi oka az, ha távol él Tőle.
Így jutottunk el ennek az ünnepnek az Evangéliumához, ami azt hirdeti: „Boldogok a lélekben szegények, Boldogok, akik szomorúak, Boldogok a szelídek, Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, Boldogok az irgalmasok, Boldogok a tiszta szívűek, Boldogok a békességben élők, Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért”.
Igazából csak Ő, Jézus a valóban boldog. Ő ugyanis az igazi lélekben szegény, az igazán szomorú, az igazán szelíd, az igazán éhes és szomjas az igazságra, az igazán irgalmas, az igazán tisztaszívű, az igazán békességben élő; Ő az, akit üldöznek az igazságért. A Boldogságok megmutatják Jézus igazi arcát, és ezzel az ő misztériumát, ami úgy nyilvánult meg számunkra, mint Halál és Feltámadás, Szenvedés és a Feltámadás öröme. Ez a misztérium, ami az igazi boldogság misztériuma, Jézus követésére szólít minket és így a felé vezető útra. Amilyen mértékben befogadjuk a javaslatát és elindulunk utána, olyan mértékben tudunk résztvenni a boldogságában. Ővele a lehetetlen lehetségessé válik, még a teve is át tud menni a tű fokán. (id. Mk 10, 25).
Kedves Testvéreim! Lépjünk most be az Eukarisztikus ünneplés szívébe, ami az igazi szentség hatalmas ösztönzője és táplálója. A Szentmise szorosabbá teszi a közösséget a világon zarándokútját járó és a dicsőségben győzedelmes Egyház között. Ezért fogjuk hirdetni a Prefációban, hogy a szentek számunkra barátok és példaképek. Fohászkodjunk hozzájuk, hogy segítsenek abban, hogy utánozni tudjuk őket, és vállaljuk, hogy nagylelkűen válaszolunk az isteni hívásra, ahogyan ők tették. Különösképpen kérjük Máriát, az Úr Anyját és minden szentség tükrét. Ő, a teljesen Szent, tegyen minket fiának, Jézus Krisztusnak hűséges tanítványaivá! Amen.