Kedves testvérek!
A mai Mindenszentek Főünnepe – amely a megdicsőült egyház felé fordítja a tekintetünket, azaz amely az egyház megszentelődött tagjaira hívja fel figyelmünket – fel kívánja emelni földhözragadt tekintetünket és gondolkodásunkat a mennyekbe. Testvérem! Mikor gondoltál utoljára a mennyek országának a valóságára, mikor próbáltad azt utoljára szemlélni? Most nem arra gondolok, amikor arra gondolunk, hogy: ha a gyógyszereimet gond nélkül meg tudnám venni, a csekkeket ki tudnám aggodalom nélkül fizetni és a gyerekeket és unokákat is könnyen tudnám segíteni az maga lenne a mennyország! Most nem erre a földi „mennyországra” gondolok, hanem arra az IGAZIRA!
Szent János apostol a maga lelkes ámulatával és hálájával buzdít bennünket: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. (…) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Azt tudjuk, hogy ha ő megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van. És mindenki, aki benne reménykedik, szentté lesz, ahogyan szent ő maga is.” Testvérek! Isten gyermekei vagyunk már most! Ha megértenénk ezeknek a szavaknak a jelentését, súlyát, boldogságát milyen örömteli lehetne életünk! S itt még nincs vége, hiszen még azt is olvassuk: „de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló (…) hasonlók leszünk hozzá”. Ezekben a szavakban azok az evangéliumi boldogságok sejlenek elénk, amiket Jézus hegyi beszédében hallottunk. Gondoljuk el minden vágyunkat, a boldogságra, a gondtalanságra, a békére, a harmóniára, a szeretetre; mindezt emeljük négyzetre, bármilyen töbszörösre … mindez kevés annak elérésére, amit Isten készítet nekünk!
„Ezt mondja (…) a Szentírás: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik (vö. 1 Kor 2, 9). Szeretteim, milyen boldogítók és csodálatosak Isten ajándékai! Élet az örökkévalóságban, ragyogás az igazságban, igazság a szabadságban, hit a bizalomban, szentségben véghezvitt önmegtagadás; ezeket mind megérthetjük. Mi lehet tehát az, amit az őt szeretőknek készít? Ennek nagyságát és szépségét csak a szentséges Alkotó és a századok Atyja tudja.” – írta Szent I. Kelemen pápa a korintusiakhoz írt levelében. A mai napon amikor a megannyi szentre gondolunk, akik minden életállapotból, minden foglalkozásból származók voltak, akik az élet mindenféle nehézségeit megélték és mindezek közepette a szentség, a mennyország csodálatos valóságába jutottak, akkor mi is hálás imádattal csodáljuk Istenünk erejét, szeretetét, irgalmas jóságát!
Szent I. Kelemen pápa arra buzdít még bennünket, hogy: „Mi tehát minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy azok között legyünk, akik őt szeretik, hogy megígért ajándékait elnyerhessük. De hogyan történjék ez, szeretteim? Úgy, ha hitünk által istenismeretünk megszilárdul; ha szorgosan keressük azt, ami előtte jó és kedves; ha megtesszük, amit szent akarata rendelt, és az igazság útján járunk, és elvetünk magunktól minden igazságtalanságot.”. Emeljük tehát fel tekintetünket a föld porából, a sárból, nézzünk az égre, nézzünk bele a napba, hagyjuk, hogy elvakítson bennünket, hogy soha többet vissza ne forduljunk már az önbálványozásunkhoz, vagy teremtmények bálványozásához, véges, csökevényes dolgok áhítatos imádásához. Már most szívünkbe és elménkbe véshetjük Isten vasárnapi igéjét: „Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Ámen!
