Kedves testvérek!
Amikor ma az ünnepen Mária áldozatát vagy az evangéliumban az agg Simeon és Anna példáját szemléljük jusson eszünkbe, hogy ma van a könyörgőnap a szerzetesi hivatásokért. Ezt a megemlékezést még II. János Pál pápa vezette be. A plébániánk közösségének azt gondolom lelkesen örülnie kell, hiszen minden nap találkozik ezzel az élethivatással, az ezen élethivatásban élő személyekkel. Az igazság kedvéért le kell szögeznünk, hogy nem mentes mindennapi tapasztalatunk a nemrég múlt 40 év mai napig tartó rombolásától és annak következményeitől, amik lefoglalják olyan dolgokkal a szerzetesek idejét, ami olykor el is vonja az idejüket attól, hogy hivatásuk lényegével foglalkozhassanak.
Mi ez az élet? Mire hív ez az élet? Mi a helye ennek az életnek? – ezekre a kérdésekre szeretnék válaszolni a zsinat tanításának tömör feltárásával. A II. Vatikáni zsinat, amely egy XX. századi pünkösd volt, azt tanítja, hogy a szerzetesi élet, azaz „Az Istennek szentelt tisztaság, szegénység és engedelmesség evangéliumi tanácsai — melyeket az Úr szava és példája alapozott meg, s az apostolok, az egyházatyák, az egyháztanítók és a pásztorok állandóan ajánlják — isteni ajándékok, melyeket az Egyház Urától kapott”. És folytatva tanítja, hogy „A szerzetesi fogadalmak teljesen lefoglalnak a mindenekfölött szeretett Isten számára, úgy, hogy új és különleges jogcímen kötelezi az embert Isten szolgálatára és az Ő dicsőítésére. (…) hogy a keresztségi kegyelem bőségesebb gyümölcsét nyerhesse el, az evangéliumi tanácsok fogadalmával az Egyházban arra törekszik, hogy megszabaduljon az akadályoktól, melyek a szeretet buzgóságában és a tökéletes istentiszteletben visszatarthatnák, és bensőségesebben szentelődik föl Isten szolgálatára”. A „szerzetesi állapot, mely követőit jobban fölszabadítja a földi gondoktól, jobban kinyilvánítja minden hívő előtt a mennyei, de már evilágon is meglévő javakat, ékesszólóbban tanúskodik a Krisztus megváltása árán szerzett új és örök életről, továbbá hatásosabban hirdeti az eljövendő föltámadást és a mennyország dicsőségét. Szorosabban utánozza és az Egyházban mindig fönntartja azt az életformát, melyet Isten Fia vett magára, amikor eljött e világba megtenni az Atya akaratát, s melyet bemutatott a nyomában járó tanítványoknak. Végül rendkívüli módon mutatja be, hogy Isten Országa minden földi dolog fölött áll, és föltárja legfőbb követelményeit; mindenkinek megmutatja Krisztus királyi hatalmának nagyságát és az Egyházban csodálatosan munkálkodó Szentlélek végtelen hatalmát.”
„A szerzetesi állapot az Egyház isteni és hierarchikus alkotmányát tekintve nem közbeeső állapot a klerikusi és a laikusi között, hanem Isten mindkét állapotból hív Krisztus-hívőket, hogy az Egyház életén belül különleges adományban legyen részük, és mindenki a maga módján működjék közre az Egyház üdvösségszerző küldetésében.” „Az az állapot tehát, mely az evangéliumi tanácsok fogadalmán alapszik, nem tartozik ugyan az Egyház hierarchikus szerkezetéhez, életének és szentségének azonban elvitathatatlan része.”
„A szerzetesek komolyan törekedjenek arra, hogy általuk az Egyház egyre jobban megmutathassa Krisztust a hívőknek és a hitetleneknek egyaránt; Krisztust, aki a hegyen szemlélődik, aki Isten országát hirdeti a sokaságnak, aki betegeket és megtört szívűeket gyógyít, vagy jó útra téríti a bűnösöket, gyermekeket áld meg, és jót tesz mindenkivel, de mindig az Atya akaratának engedelmeskedik, aki őt küldte.”
Amint azt a zsinat tanítja a szerzetesség tehát Isten ajándéka; isteni ajándék a meghívottnak és isteni ajándék az egész Egyháznak. Az ajándékot örömmel ünnepelve én (mi) hálás szívvel köszönöm(-jük) meg a hivatást, s talán nyugodt szívvel adhatok hálát az egész plébániai közösség nevében mert helyben ennek az ajándéknak a megtapasztalásában gazdagít minden hívőt. A leg fontosabb, hogy kérjük Istent ebben a nehéz építkezésben, a materializmus diktatórikus ideje után, és a bálványimádás ideje közepette, hogy engedje hazánkban és itt helyben is ennek az életnek megerősödését, aminek egyik fontos feltétele, hogy küldjön hivatásokat a magyarországi szerzetesrendekbe, s a mi kapucinus rendünkbe is!
Úr Isten az aratás ura, aki egyszülött Fiad által tanítottál bennünket arra, hogy imádkozzunk munkásokért aratásod részére, kérünk ajándékozz meg sok ifjú lelket a (papi és) szerzetesi hivatás kegyelmével. Tekints kegyesen néped könyörgésére. Áldd meg azokat, akiket szolgálatodra és lelkünk gondozására kiválasztottál, hogy általad megszentelve méltó munkások legyenek a Te szent aratásodban. A mi Urunk Jézus Krisztus által, aki Veled és a Szenntlélekkel él és uralkodik mindörökké. Amen.
