Kedves testvéreim!
Hallottuk ma az izajási jövendölést: „Népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned támadt fényességhez.” és annak beteljesülését: „Amikor (…) Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe”. A napkeleti bölcsek állnak mai ünneplésünk középpontjában. Példaként áll előttünk az életük, ahogy egész életükben Istenre nyitott szívvel éltek, egy alázatos jelet megláttak, aztán azt fáradságot nem kímélve bátran és nagylelkűen követték, leküzdöttek minden akadályt és „Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincses zsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát”.Nyugodtan lehetnek jelképei és ösztönző példaképei egy keresztény létezésnek! Az egész történést, létüket, ha egy szóban kellene összefoglalni talán a legmegfelelőbb, az ’Istenimádás lenne’. Példájuk bennünket is arra hív, hogy imádjuk Istent, tényleg!
Mit is jelent Istent imádni? A katekizmus a következőképpen tanítja ezt: „Az imádás a vallásosság erényének első aktusa. Istent imádni annyit jelent, hogy elismerjük őt mint Istent, mint Teremtőt és Üdvözítőt, minden létezőnek Urát és Parancsolóját, a végtelen és irgalmas Szeretetet. „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Lk 4,8), mondja Jézus a Második Törvénykönyvet idézve (6,13). Istent imádni azt jelenti, hogy föltétlen tisztelettel és engedelmességgel elismerjük „a teremtmény semmiségét”, aki csak annyiban létezik, amennyiben Istentől kapja a létet. Istent imádni azt jelenti, hogy mint Mária a Magnificatban, dicsérjük és magasztaljuk Őt, és megalázzuk önmagunkat, hálával megvallva, hogy nagy dolgokat vitt végbe és szent az Ő neve. Az egy Isten imádása megszabadítja az embert a magába zárkózástól, a bűn rabszolgaságától és a világ bálványozásától.” (KEK 2096 – 2097), és „Az imádás az ember alapvető magatartása, aki Teremtője színe előtt teremtménynek ismeri el önmagát. Magasztalja az Úr nagyságát, aki megteremtett, és az Üdvözítő mindenhatóságát, aki a rossztól megszabadít minket. Az imádás a szellem leborulása a „dicsőség Királya” előtt és meghajló elcsöndesedés Isten előtt, aki „mindig nagyobb”. A háromszor szent és mindenekfölött szeretetreméltó Isten imádása alázattal tölt el és biztonságot ad alázatos kéréseinknek.” (KEK 2628).
Az imádás, mint látjuk, megfelel az igazságnak és a hitnek. A Hit Évében, amikor a HIT valóságát folytonosan szemünk előtt tartjuk, és élesztgetjük és erősítjük, akkor most az Isten azt tanítja nekünk, hogy az Ő imádása az Élet, az Ő imádása maga a Hit.
„ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát” Mi mai imádói mit is ajándékozhatunk Jézusnak, Istennek? Egy történettel, hadd válaszoljak:
A kis Jancsi átment a nagyapjához, aki fafaragó volt. Tudta, hogy az most készíti a Betlehemet karácsonyra a templomnak. Elnézte, hogyan faragja az öreg a kis figurákat és nézegette a kész szobrocskákat. Sokáig nézte ezeket elgondolkozva. Mikor elfáradt a nagy nézésben, karjait az asztalra fektette és ráhajtotta fejét. Egyszer csak észrevette, hogy ezek a szobrocskák élnek. És már nem is voltak aprók, ő meg nagy. Ő meg közöttük állt a nagyapjával és ő is nézte a jászolban fekvő kisdedet. Sokáig nézte. És a Gyermek is nézte őt. Míg egyszer csak Jancsi szemébe könnyek szöktek.
– „Miért sírsz?”- kérdezte a kis Jézus.
– „Mert nem hoztam Neked semmit.”
– „Pedig Én szeretnék tőled valamit.”- mondta Jézus.
Jancsi elpirult örömében:
– „Mindent Neked adok, amim csak van! ”- lelkesedett.
– „Három dolgot szeretnék tőled.”- folytatta a kis Jézus.
De Jancsi a szavába vágott nagy buzgóságában:
– „Az új kabátomat, a csodálatos villanyvonatomat és azt a szép képeskönyvet a sok szép színes képpel.”
– „Nem. ”- rázta a fejét a Gyermek, – „Ezekre nincs szükségem. Nem ezért jöttem a földre. Egészen mást akarok tőled.”
– „De hát akkor mit? „- csodálkozott Jancsi.
– „Add nekem az utolsó iskolai dolgozatodat.”- kérte a kis Jézus egészen halkan, hogy senki más ne hallja.
Jancsi megijedt. Egészen közel lépett a jászolhoz, a Jézuska füléhez hajolt és zavartan, szégyenkezve suttogta:
– „Jézuska, arra én elégtelent kaptam.”
– „Éppen azért akarom!”
– „De hát miért?”- bámult Jancsi.
– „Adj Nekem mindent, ami elégtelen. Megígéred ezt?”
– „Meg.” – bólintott komolyan a kisfiú.
– „De még más ajándékot is akarok tőled.”- folytatta a kis Jézus.
Jancsi kérdően nézett rá.
-„A reggeliző bögrédet.”
-„De azt ma reggel eltörtem.”
-„Mindig hozz el Nekem mindent, amit eltörsz vagy elrontasz életedben. Én újra egésszé teszem…”
„De hátra van még a harmadik kívánságom. Azt a választ is hozd el Nekem, amit feleltél, amikor az anyukád megkérdezte, hogyan tört el a bögre.”
A kisfiú erre odahajtotta fejét a jászol szélére és keservesen sírt.
-„Azt, azt, azt mondtam” – zokogta- „hogy véletlenül meglöktem és leesett az asztalról. Pedig akarattal dobtam le.”
-„Mindig hozd el Nekem minden hazugságodat, dacosságodat, minden rosszat, amit tettél.”- mondta a kis Jézus. „Én, ha idejössz, segíteni fogok. Elfogadlak minden gyöngeségeddel: megbocsátok, kézenfoglak és megmutatom az utat. Elfogadod ezt az Én ajándékomat?”
