Szent Ferenc hite I.
Kedves testvérek!
Hogy a Hit évében, ebben a fontos pillanatban, advent 3. vasárnapjához közeledve, a karácsony ünnepét megelőző lelkigyakorlatos elmélkedésben a hitről beszélünk, az nem meglepő, de miért ép Assisi Szent Ferenc segítségével? Péter Pál testvérnek hívnak, és ferences-kapucinus szerzetes vagyok, aki Szent Ferencben rendalapítóját tiszteli. De hadd tegyem hozzá, hogy Szent Ferenc talán van olyan általánosan elismert és kedvelt, hogy nyugodtan ajánlhatom az árpádföldi kedves testvéreknek is. A ferences család a katolikus egyházon belüli egyik legnagyobb lelki család, de Assisi Szent Ferencet az ortodoxia is elismeri, vannak anglikán és protestáns ferencesek és még az önmagukat ateistának valló személyek is szimpátiával tekintenek rá. Ő a ma olyan divatos természet-, vagy környezetvédelem védőszentje. Ami azonban talán mindennél sokkal fontosabb, az az, hogy Ferenc atya olyan evangéliumi életet élt elénk ami miatt életrajzíróitól az igen megtisztelő ’alter Christi’, ’második/másik Krisztus’ megnevezést kapta. Erre azzal is rászolgált, mert halála előtt 2 évvel, az Egyház történelmében először, megkapta a stigmákat, a keresztre feszített Krisztus kéz, láb és oldalsebét, s ezzel külsőleg is kifejezésre került az a Krisztushoz alakuló belső, lelki hasonulás, ami benne valósággá vált.
A mai estén Szent Ferencnek egy csodaszép imáját szeretném átgondolni a testvérekkel, azt amely a Fölséges Isten dicsérete címet viseli és amely így szól:
1 Szent vagy, egyetlen Úristen,
ki csodákat művelsz.
2 Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy,
te vagy a mindenható király,
Szentséges Atya, ég és föld királya.
3 Hármas és egy Úr vagy, istenek Istene,
te vagy a jó, minden jó, a legfőbb jó,
az Úr, az élő és igaz Isten.
4 Te vagy a szerelem, a szeretet;
te vagy a bölcsesség,
te vagy az alázat,
te vagy a türelem.
te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy a biztonság,
te vagy a megnyugvás,
te vagy az öröm,
te vagy reményünk és vígasságunk,
te vagy az igazságosság,
te vagy a mértékletesség,
te vagy a minket egészen betöltő gazdagság.
5 Te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy védelmezőnk,
őrállónk és oltalmazónk[23];
te vagy az erősség, te vagy az enyhülés.
6 Te vagy a reményünk,
te vagy a hitünk,
te vagy a szeretetünk,
te vagy minden édességünk,
te vagy a mi örök életünk:
Nagy és csodálatos Úr,
mindenható Isten, irgalmas Üdvözítő.
Szent Ferenc példáját állítjuk magunk elé, és Szent Ferencben az Ő hitét csodáljuk és szemléljük. Az előbb hallott dicséret az Ő hitének középpontjába visz bennünket. Hogy megérthessük Őt tudnunk kell, honnan is indult Ferenc. Ferenc nem születet szentnek! Ugyanolyan ember volt mint mi mindannyian! Maga úgy beszél megtérése előtti múltjáról, hogy: „míg bűnökben éltem” (Végr 1). Ez konkrétabban egy életrajza így írja le: „hiúság dolgában messze fölülmúlta valamennyi kortársát, s állandó bajkeverőjük és oktalanságra ösztönzőjük lett. De talán éppen ezért mindenki csodálattal adózott neki, és ő csak annál jobban igyekezett, hogy a világi hiúság csillogtatásában: játszi tréfákban, szellemeskedésekben, szórakoztató csevegésekben, éneklésekben, lágy és leomló ruhák viselésében valamennyi barátját megelőzze. Ugyanis fölötte igen gazdag volt; nem zsugori, hanem ellenkezőleg, pazarló; nem pénzhalmozó, hanem tékozló; gondos kereskedő, de hiúságokra minden pillanatban költeni kész sáfár. Egyébként nagyon udvarias, előzékeny és szeretetreméltó ember volt, (…) bűntársai csapatától kísérve, mint valami előkelő nagyúr járt-kelt fel s alá”. Testvéreim, itt csak azt szeretném megjegyezni, amit egy másik szent Loyolai Szent Ignác tanít a hiúságról: aki lelkigyakorlatos könyvében arról szól, ahogy a Sátán tanítja az ördögöket, hogy „először a gazdagság vágyával kísértsék meg őket — ahogy ez a legtöbb esetben meg is történik —‚ hogy így könnyebben jussanak el a világ hívságos tiszteletére és innen a felfuvalkodott kevélységre.
— Az első lépcső tehát a gazdagság;
— a második a hiú tisztelet;
— a harmadik a kevélység.
Erről a három lépcsőről Lucifer rávezet az összes többi bűnre.” Látjuk az ördögi taktika fokozatosságát: a gazdagság bálványozása – hiúság – kevélység/ gőg – többi bűn. Hogy ez mennyire modelszerű a mában, mennyire aktuális annak bemutatására, hadd idézzem XVI. Benedek pápánkat: „A szekularizáció és egy széleskörû nihilista mentalitás folyamatai, melyekben minden viszonylagos, nagyon erõsen befolyásolják a közgondolkodást. Így aztán gyakran bizonyos könnyelmûséggel, világos eszmék és szilárd remények nélkül élik az életet cseppfolyós, ideiglenes társadalmi és családi kötelékekben. Elsõsorban az új nemzedékeket nem nevelik rá az igazság és a lét mély, esetlegességet meghaladó értelmének keresésére, az érzelmek állandóságára, a hûségre. Ezzel ellentétben a relativizmus megfoszt a szilárd fogódzópontoktól, a gyanakvás és önkényeskedés rombolja az emberi kapcsolatokat, s közben az életet rövid ideig tartó kísérletként élik, felelõsségvállalás nélkül. Miközben az individualizmus és a relativizmus uralkodik sok kortásunk lelkében, nem mondhatjuk, hogy a hívõk teljesek immúnisak azokkal a veszedelmekkel szemben, amelyekkel találkozunk a hit átadása során. Az új evangelizációról szóló Szinodus adatgyûjtése néhányra rávilágított: passzívan és magánügyként megélt hit, a hitre nevelés elutasítása, szakadás a hit és az élet között.” és „A keresztények gyakran katolikus hitük magvát, a Krédót sem ismerik, s ezáltal helyet adnak bizonyos vallási szinkretizmusnak és relativizmusnak, mert nem tudják világosan, mit kell hinni, s hogy milyen páratlan a kereszténység üdvözítõ küldetése. Így nem áll távol a veszedelem, hogy megalkossanak egy „csináld magad” vallást.”.
Szent Ferenc lovagi álmait, hiúságát az Isten egy látomással törte végleg össze, amely így történt: „egy éjszaka mély szendergésében valaki (…) nevén szólította, és útjának célját tudakolta tőle. Ő erre részletesen elmondta útitervét, s bevallotta, hogy Apuliába szándékozik menni hadi babérokat szerezni. Mire a hang tovább kérdezte: „Ki tehet több jót, az úr-é, vagy a szolga?” „Az úr” – felelte ő. „Hát akkor miért keresed az úr helyett a szolgát?” – kérdezte tovább a hang. Ferenc a kérdésre kérdéssel válaszolt: „Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?”” A hatalom, a nagyság, a gazdagság, a hiúságok rabságában vergődő ember bilincseit látjuk Isten fönsége törte össze. „Ki tehet több jót, az úr-é, vagy a szolga?” – kérdezi a hang, ami Isten hatalmának és mindenhatóságának a kinyilatkoztatása, amit a dicséretben Ferenc így fogalmazott meg: „Szent vagy, egyetlen Úristen, / ki csodákat művelsz. / Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy, / te vagy a mindenható király, / Szentséges Atya, ég és föld királya.”
Szent Ferenc életének egyik döntő élménye Isten atyai voltának felfedezése. Isten, mint mennyei édesapa mutatkozik meg neki. Új élete kezdetén: „A püspök előtt haladéktalanul; minden szó nélkül leveti összes ruháit és atyjának adja. (…) egészen mezítelenre vetkezve így szólt atyjához: – Eddig a földön téged neveztelek atyámnak ezentúl azonban bízvást mondhatom: Mi Atyánk; ki a mennyekben vagy akibe minden kincsem és egész reménységem helyeztem!…”(Szent Bonaventura: Legenda maior 2, 4). Ferenc egész élete ezen felfedezés melletti tanúságtétel. Mert Szent Ferenc nem valami beteges önsanyargatás miatt szegény, szűz, engedelmes, hanem mert Istent égi édesatyaként tekinti s tudja a mennyei Atyaisten csodálatos szeretetteljes törődésével mindig gondját viseli.
Szent Ferenc, és a szentek példája kivétel nélkül lendületes, bátor, élő buzdítás a hitre, Isten iránti bizalomra, élő reményre. Nekünk is kellene így hinnünk és bíznunk Isten szeretetében. Szent Ferenc is erre buzdít bennünket, aki sírva és fájdalmasan nyögdécselve járta az erdőt, s mikor megkérdezték tőle mi fáj neki, azt mondta, hogy az a fájdalma, hogy a Szeretet (Isten) nem szeretett az emberektől.
Loyolai Szent Ignáchoz visszatérve Krisztus hozzánk szóló szándékát a következő módon írja le: Ő arra tanítja angyalait és szentjeit, hogy vezessenek minket: „— először a legnagyobb lelki szegénységre, és ha az isteni Felség szolgálatára lenne, és őket erre kiválasztani akarná, nem kevésbé a valóságos szegénységre is;
— másodszor, a gyalázatok és megvetések kívánására, mert ebből a két dologból fakad az alázatosság.
Három lépcső legyen tehát:
— az első: a szegénység, a gazdagság ellen;
— a második: a gyalázat vagy megvetés a világias tisztelet ellen;
— a harmadik: az alázatosság a kevélység ellen.
Erről a három lépcsőről vezessék őket az összes többi erényre.”
Figyelhetünk a Szentatyának erre a buzdítására is, amiben ezt írja: “A Hit Éve ebből a szempontból meghívás a hiteles és megújított megtérésre az Úrhoz, a világ egyetlen Üdvözítőjéhez. Halálának és feltámadásának misztériumában Isten felfedte Szeretetének teljességét, ami megment és arra hívja az embereket, hogy a bűnbocsánat által változtassák meg életüket… A hitnek köszönhetően ez a feltámadás gyökeres újdonságáról szóló új élet átjárja az egész emberi létet. Amilyen mértékben szabad a készségben, olyan mértékben fognak lassan megtisztulni és átalakulni az ember gondolatai és érzelmei, a gondolkodásmódja és a viselkedése egy olyan úton járva, ami sosem ér teljesen véget ebben az életben. A “hit, ami a szeretet által lesz tevékeny” az értelem és a cselekedetek új szempontjává válik, ami az ember egész életét megváltoztatja” (Porta fidei n.6b). Amen
