Évközi 14. vasárnap (Alberto atya)

Kedves Testvéreim! A mai Evangélium ezzel zárul: „Maga is csodálkozott hitetlenségükön.” Épp a hazájában, ahová tanítványaival tért vissza, ott tapasztalja meg Jézus azt, ami Szent János Evangéliumában van megírva: „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”.
Jézus nem úgy mutatkozik be a falujában, mint egy egyszerű állampolgár, aki családlátogatásra jött. Azért megy oda tanítványaival, mert már Ő a „Mester”. Bölcsességének és csodáinak híre határozottan ellentmond alacsony származásának. Jézust, mint „az ácsot” ismerték. Innen fakad a hitetlen kérdés: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz?
Ahol felnőtt, ahol ismerték, a hazájában kezdi el Jézus megtapasztalni azt az elutasítást, ami Jeruzsálemben, a szinódus előtt fejeződik be, ami halálra ítéli, mert Isten Fiának mondta magát.
Jézus csodálkozik földijeinek hitetlenségén, mert ők hívő emberek. A nem hívők hitetlensége nem kelt csodálkozást. A hívők hitetlensége azonban megdöbbent.
A názáreti zsinagóga hívőkkel volt teli. A szombatra gyűltek össze, hogy engedelmeskedjenek Isten parancsának, ami azt mondta: „Gondolj a szombatra és szenteld meg”. (Kiv.20,8). Szombatonként a hívők összegyűltek a zsinagógában, hogy meghallgassák a Szent Írásokat, amelyek a Messiás eljövetelét jövendölték.
És amikor Jézus a zsinagógában Szent Lukács Evangéliuma szerint kijelenti: “Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok” (Lk.4,21), hallgatósága megbotránkozik és tagadja, hogy Jézus lenne a megígért Messiás.
Az olvasmány is a hívők hitetlenségét írja le. Ott Ezekiel próféta az aki megtapasztalja. Ezt mondja Isten a prófétának: “Emberfia, elküldelek Izrael fiaihoz, a lázadókhoz, akik fellázadtak ellenem”, majd hozzáteszi:  „Fiaiknak kemény a fejük és megátalkodott a szívük”.
Ezzel a kifejezéssel jelöli Isten a hitetlenség eredetét. Jézus is hasonlót mond: „Találóan jövendöl rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír: Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem.” (Mk.7,6).
Jézus így foglalja össze azt, amit a názáreti zsinagógában tapasztal: „Nem vetik meg a prófétát csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában”. Jézus ezzel a kifejezéssel összefoglalja Izrael történetét, ami a hitetlenség pillanataiból áll össze. Még Ábrahámnak a hit atyjának is voltak hitetlen pillanatai. Isten Mózest a hitetlensége miatt nem hagyta belépni az Ígéret földjére. Izrael népe a pusztaságban hitetlenségével többször is kihívta Isten haragját. Azzal zárhatjuk tehát, hogy az Üdvtörténetet végigjelölte a hitetlenség.
Szent Pál az, aki megkapta a kegyelmet, hogy kigyógyuljon a hitetlenségéből. Ő ugyanis Krisztus üldözőjéből apostolává lett. Szent Pál a szentleckében megmutatja, hogyan ragaszkodik a hit kegyelméhez egy nehéz pillanatban anélkül, hogy hitetlenségbe esne. Ő ugyanis gyengeségében teljesen odaadja magát Istennek, hogy Isten eképpen erősítse meg: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”
Aztán ezzel zárja szavait Szent Pál: „Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakjék bennem”.
Azt gondolom, fontos jobban megértenünk azt a mondatot, amivel a mai Evengélium zárul: „Maga is csodálkozott hitetlenségükön”. Jézus nem megbotránkozik, hanem csodálkozik. Hogy jobban megértsük Jézus csodálkozását, emlékeznünk kell az ő csodálatos szavaira: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja”.  (Mt.11,25ss).
Jézus akkor mondja ezeket a szavakat, miután hitetlenséggel vádolta azokat a városokat, ahol prédikált.  Jézus azonban ezzel azt is kifejezi, hogy Ő jobban örül az Atyaistennel való kapcsolatának, mint annak, hogy az emberek elfogadják. Jézus biztos abban, hogy a szeretet, amiben osztozik az Atyával és a Szentlélekkel, győzedelmeskedni fog az emberi hitetlenségen, ahogyan azt nagyon helyesen Szent Pál is kijelentette: „Isten ugyanis minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön”. (Rom.11,32).
Egy másik evangéliumi szövegben fölfedezzük, hogy Jézus csodálkozása a hitetlenség felett tele van az ember sorsa iránti meghatottsággal. Így kiált Jézus: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek! Hányszor volt, hogy egybe akartam gyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartad”. (Lk.13,34)
A hitetlenségnek persze vannak negatív következményei. Az egyik legfőbb következményét így írja le a mai Evengélium: „nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg kézrátétellel”.
Úgy tűnik, hogy a hitetlenség az a korlát, amit az ember Isten elé állít, hogy megakadályozza a szeretetét és hogy véghezvigye az üdvösséget. Valójában ez nem igaz, nem lehetséges, mert Isten Jézus Krisztusban túltette magát a hitetlenség korlátján, átlépte azzal, hogy az ember fia lett.
Isten Krisztusban mutatta meg, hogy képes hatékonyan szembeszállni az emberi hitetlenséggel. De nem csak erről van szó. Krisztus magára öltötte a mi testünket és ezzel az egész hitetlenségünket magára vette, és önmagával együtt fölszegezte a keresztfára. Ezért hát Isten határt szabott a hitetlenségünknek. Ez a korlát az isteni irgalom. „A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett”, egy új történelem alapjává.
Most tehát ünnepeljük jó szívvel az Eukarisztia szentségét, és táplálkozzunk a halhatatlanság kenyerével, hogy mondhassuk Krisztusnak: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” (Mk.9,24). Amen

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.