Évközi 18. vasárnap – Angyalos Boldogasszony, Porciunkula (Péter Pál atya)

Kedves testvérek!

A héten volt az Angyalos Boldogasszony, azaz Porciunkula Ünnepe. Arról a piciny kápolnáról van szó, amely az Assisi város alatti síkságon található. Ez a ferences mozgalom, lelki család bölcsője. A régi, romos kis templomot maga Ferenc építette újjá; itt kapott megvilágosítást a rend hivatása felől; az első Regula 1209-i jóváhagyása után ezt a kis templomot kérte és kapta meg a subasoi bencésektől. „A szent minden másnál jobban szerette ezt a helyet. Állítása szerint Isten kinyilatkoztatta neki, hogy a Szent Szűz tiszteletére világszerte épült templomok közül ezt különlegesen szereti; ez okból maga a szent is minden másnál jobban szerette.” (2 Ce1. 12. f.)
Porciunkula neve, jelentése: piciny rész, azzal a lelki üzenettel is bír, amit a 16. zsoltár a következőképpen fogalmaz meg: „Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben.”.
A mai nap szentírási szakaszai szerint Isten szeretetét ünnepeljük, a k i  gondviselésével  és
jóságával vesz körül bennünket. Szent Pál, a galatákhoz írott levelében, arra hívja fel mindannyiunk figyelmét, hogy „nem vagy többé szolga, hanem fiú” és hozzátehetjük leány, Isten gyermekei tehát. Az a tudat, hogy Isten nem ellenség, ő szeretettel és megértéssel viszonyul hozzám egy nagyon fontos felfedezés kell, hogy legyen az ember életében. Fejben tudni, idegenül, mint egy adatott, az egy dolog. Azonban életbevágóan meggyőződve lenni erről, az teljesen más! Tekintsünk csak Máriára! A mai evangélium folytatásában vallja a szűzanya: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Mária bizalommal elfogadja az Istennek életére vonatkozó azon akaratát, ami teljesen felborítja az arról alkotott korábbi elképzelését. Egy-két tisztázó célzatú kérdést tesz, mint tudjuk, de nem ellenkezik, nem lázong. Számára az Isten atyai vonásokkal rendelkezik, s ezért nem ellenségként, zavaró tényezőként tekint rá, aki veszélyezteti életét. Tudat alatt is mi mennyiszer is gondoljuk ezt Istenről, hogy Ő szegénnyé tesz bennünket, hogy meglop, hogy megrövidít minket.
A mai ünnep evangéliuma felfrissítik azt az örömhírt is, amit a Keresztrefeszített szeretetéből nyertünk, hogy van egy égi Édesanyánk is, aki jó példájával, és élő imájával, valamint anyai szeretetével kísér bennünket
Üdvözlégy, Úrnőnk,
szentséges Királynénk, Istennek szent szülője, Mária,
ki szűz lévén templommá lettél,
és választottja a szentséges mennyei Atyának,
ő szentelt meg téged szentséges szerelmes Fiával
és a Vigasztaló Szentlélekkel.
Minden kegyelem teljessége és minden jóság
lakozott és lakozik tebenned.
Üdvözlégy te, Isten palotája;
Üdvözlégy te, az ő lakozó sátra;
Üdvözlégy te, az ő lakóháza.
Üdvözlégy te, az ő palástja;
Üdvözlégy te, az ő szolgálója;
Üdvözlégy te, az ő anyja,
legyetek üdvözölve ti, szent erények mind,
kik a Szentlélek kegyelméből és megvilágosításából
a hívek lelkébe ereszkedtek,
hogy a hitetleneket Istenben hívő emberekké
formáljátok át. – így kérjük őt, Szent Ferenc imája segítségével.
A mai olvasmány a mannáról Istennek számos Újszövetségi csodáját is felelevenítik, a kenyérszaporítások csodáját, s  a z  Utolsó  vacsoráét,  tehát  a z  Oltáriszentség  alapításáét. A
pusztaság, a sivatag jól jelképezi számunkra is azt a környezetet, amiben élünk, a világunkat, amiben Isten Szentostyát adja nekünk, mint táplálékát lelkünknek. Most is azért jöttünk össze, hogy bemutatva a szentmisét, közösen imádkozzunk a ki nem mondott szándékainkra is és, hogy megerősödjünk az áldozás által.
Életünk árnyékos, számunkra sem kedves, letagadni kívánt oldalait is bevilágítja Mennyei Atyánk szeretete és gyógyítja Égi Édesanyánk közbenjárása, életünk folyása alatt mindvégig mellettünk vannak Isten számunkra rendelt küldöttei az angyalok, az arkangyalok, szeráfok, kerubok és védőangyalaink. Az Oltáriszentség számunkra a lelki táplálékunk, Jézus szentségi jelenléte életünkben.
Szent Ferenc imájával zárjuk elmélkedésünket:
Fölséges és dicsőséges Isten,
ragyogd be szívem sötétségét,
és adj nekem
igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,
érzéket és értelmet, Uram,
hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
Amen!

Hozzászólások lezárva.