Kedves Testvéreim!
Jézus azért végezte el a kenyérszaporítást, hogy felébressze hallgatóiban annak a tudatosságát, hogy szívük mélyén várakozás volt az egyetlen kenyérre, szükségük volt arra az egyetlen kenyérre, ami az örök életet adja és amelyet csak Ő tudott nekik megadni. Eközben ők megelégedtek volna azzal a kenyérrel is, amelyet szétosztott közöttük, sőt királlyá akarták tenni, hogy mindig kapjanak a kenyérből. Jézus azonban nem elégszik meg azzal, hogy király legyen, aki elveszi az éhségüket. Égő vágy van benne arra, hogy sokkal de sokkal több legyen a számukra. És nem adja meg magát annak, hogy az emberek megelégedjenek a romlandó kenyérrel. Ezért Jézus nem enged, hanem kitart. Jól ismeri ugyanis az ember szükségének a természetét, mert a saját képére teremtette az embert.
Ezért kijelenti: “Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki ebből kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért”.
Ezekkel a szavakkal Jézus ezt akarja mondani: azt az éhséget nézzétek, ami a szívetek mélyén van! Határtalanul nagyobb az a kenyér iránti természetes éhségnél. Közületek ugyanis sokaknak van kenyere, még sincs kedvük élni; és közületeknek soknak jól megy a sora, de ez nem elegendő ahhoz, hogy értelme legyen az életnek, nem elég ahhoz, hogy szembenézzünk a nehézségekkel, nem elég, nem elég! Tehát ha nem eszitek az én testemet, és nem isszátok az én véremet, nem lesz bennetek igazi élet. Csak akkor lesztek igazán önmagatok, akkor lesztek azok, amire születtetek, azok, amire mindannyian vágytok magatok, fiaitok és barátaitok számára, ha hagyjátok, hogy belépjek válaszként a szükségeitekre.
És mit válaszol a tömeg a zsinagógában?
Jézus szavai teljes elbizonytalanodást okoznak a zsidók között. Végletes szörnyűlködéssel kijelentik, hogy Jézus nem adhatja oda a testét ennivalónak.
Az Ő számára lehetséges az, ami az emberek számára lehetetlen. És újból kijelenti esküvel és még világosabban, hogy ő ajándék a világ számára: “Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a ő vérét, nem lesz élet bennetek”.
De vajon mit jelent “az Emberfia teste és vére”?
A “test” és a “vér” kifejezés Jézus személyének két valóságát jelenti. A “teste” a megtestesülését jelenti. Azt jelenti, hogy Isten, aki mindenben hozzánk hasonló ember lett, kivéve a bűnt. És emlékeztet annak az Istennek a misztériumára, aki eggyé lett közülünk, hogy egyek legyünk Őbenne.
Az “Ő vére” e keresztre emlékeztet, ahol a vér és a test különvált. Tehát az erőszakos halálra emlékeztet, az értünk kiontott vérre. Az “Ő vére” ennek a megtestesült Istennek a misztériumát jelenti, aki életét adja az üdvösségünkért, hogy megváltson a bűntől és a haláltól.
Ezért a “test és vér” Jézus személyét jelöli, miközben megváltásunkért meghal a kereszten.
Ahhoz, hogy magunkévá tegyük az üdvösség gyümölcseit, Jézus különleges kapcsolatra hív bennünket: “enni és inni”. Jézus táplálékká akar lenni, mert csak az Isteni táplál teljesen. És annak oka, hogy teljesen táplál minket, ez: nem mi vagyunk azok, akik felvesszük Krisztus testét és vérét, hanem Ő az, aki magára vesz bennünket, és felruház a halhatatlansággal.
Ennek okán a mi testünk, ami látszólag a halált várja, valójában a feltámadásra vár. És Jézus az, aki kijelenti ezt: “Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert a én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital”.
Jézus nagyon szeretné, hogy megértsük, hogyan változtat meg a szent Eukarisztia. Ezért így folytatja: “Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne”. Ezt a megfogalmazást Jézus újra előveszi és kibontja az utolsó vacsorán a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló beszédében, amikor kijelenti: “Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők”. Az Eukarisztia ugyanis Jézus és miköztünk életbevágó kapcsolatot teremt, ami nem evilágból való, hanem egy másik világból, az isteni világból. Ezért Jézus rögtön hozzáteszi: “Amint engem az élő Atya küldött, és én Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él”.
Ezzel a kifejezéssel Jézus bevezet minket az Atyaistennel való közösségének tapasztalatába, hogy felfedje előttünk, hogy az Eukarisztiával hasonló kapcsolatba lépünk Ővele, mint amilyen kapcsolata neki van az Atyjával. Az Atyaisten ugyanis Krisztus számára az élet forrása, és az ő Krisztusa teljes önmagát felajánlja Atyjának, ezért mondja majd: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!”. Jézus azért az életért él, amit az Atyától kap, és ugyanakkor mindent visszaad neki. Ez az, amit az Eukarisztia hoz létre bennünk. Azt teszi, hogy Jézusból élünk, és visszaadunk Jézusnak. Jézus élete a mi életünk, az ő küldetése a világban a mi küldetésünk.
Kedves Testvéreim! Lezárásként szeretném nektek felolvasni a Szentatya egy gondolatát az Eukarisztiáról. Ezt írja: “Mindaz amit Jézusról tudunk, meg van írva abban a könyvben, ami az Eukarisztia. Jézus semmit nem írt sajátkezűleg. Mégis olyan könyvet hagyott ránk, amelyet az Egyházban a világ végezetéig olvasni fognak. Az Eukarisztia a teológia legfurcsább könyve, a maga nemében egyedülálló. Egy írónak sok eszköze van arra, hogy kifejezze a gondolatait. Ezek jelek. Jelzik és nem tartalmazzák a valóságot, amelyet hirdetniük kell. Jézusnak elegendő két jel: a kenyér és a bor, amelyeket néhány szó kísér. Ezek a jelek azonban tartalmazzák a jelentésüket. Bennük van az egész keresztény valóság. A hívők nem úgy közelednek hozzá, mint akik meg akarják fejteni egy könyv jelképeit, hanem azonosulnak vele. Azzal olvassák a könyvet, hogy eszik, ismeretileg közösségbe lépnek a könyv tartalmával. Jézus csodálatos módon ismertet meg magával. Annak a módszerét alkalmazza, aki szeret, és képes megvalósítani szeretetvágyát: úgy ismertet meg magával, hogy önmagát adja, az ismeri meg, aki befogadja szíve mélyébe”. Amen
