Kedves Testvéreim!
Ezen a vasárnapon is Jézusról elmélkedünk, aki teljesen a tanítványainak szenteli magát, hogy átadja nekik személye titkának a mélységét.
Így kezdődik ugyanis az Evangélium: “Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt”. Más szóval Jézus utolsó útjának vége felé járt. Lement Galileából, hogy közeledjen Jeruzsálemhez, ahol majd szenvedésével, halálával és feltámadásával bevégzi küldetését.
Ezért tartja Jézus elérkezettnek az időt arra, hogy másodszor is felfedje tanítványainak mindazt, ami történni fog vele Jeruzsálemben. Így mondja az Evangélium: “(Jézus) a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad”.
Jézus és tanítványai egyedül mennek. Nincsenek tömegek. Körülöttük nyugalom van. Jézus tehát megnyithatja a szívét, hogy tanítványaival még mélyebb szeretetközösségre lépjen, és még jobban megismerjék úgy, ahogyan azt az utolsó vacsorán is teszi, amikor azt mondja nekik: “Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek.” (Jn.15,13ss).
Jézus ezek között a körülmények között is valami hasonlót mondhatott, éreztethette velük, hogy ők számára különleges barátok, akiket arra választott, hogy velük együtt teljesen megélje azt a küldetést, amit az Atya bízott rá a világ üdvösségéért.
De míg az első alkalommal, amikor szenvedését, halálát és feltámadását hirdette, Péter reakciója az volt, hogy ez nem lehetséges, a mostani második alkalommal a tanítványok csendben hallgatják. Az evangélista így magyarázza a tanítványok viselkedését: “Ők nem értették ezeket a szavait, de féltek megkérdezni”.
Jézus, a jó mester nagyon jól tudja, hogy nem érthetik a szavait. Olyan módot választ tehát, amivel gyengéden tud barátai szívébe belépni. Meg akarja ismerni gondolataik legmélyét. Ezt mondja az Evangélium: “Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?”
A tanítványok megint csenddel válaszolnak, mert megzavarodva veszik észre, mennyire nincsenek összhangban a beszélgetéseik azzal, amit Jézus hirdetett nekik. Az Evangélium azt mondja, hogy “egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük.”
Míg Jézus azt hirdette, hogy Isten Országa az Ő szenvedésével, halálával és feltámadásával teljesedik be, a tanítványok egy földi országról álmodoztak, amit szerintük Jézus fog alapítani, és amelyikben ők az első helyeken osztoznak.
Nem is lehetett volna erősebb az ellentét. Jézus nem csodálkozik, nem szidja le őket. Egyszerűen csupán meg akarja nyerni a szívüket, hogy elmagyarázza nekik, hogy az az ember, aki feltámad a szenvedésből és a halálból, egészen más lesz.
A tanítványok ugyanis teljesen elmerültek abban a kultúrában, amelyikben az eszményi ember erős, és erőszakkal uralkodik a többieken. Csak a legnagyobbak és a legerősebbek élhettek szép és boldog életet, mindeki más szenvedett és semmi reménye nem volt.
Valóban csodálatos Jézus viselkedése. Ezt mondja az Evangélium: “Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Jézus nyugodtan, derűsen magyarázza meg a tanítványainak, hogy Ő az új ember, aki megnyitja az emberiség új történelme felé vezető utat. Az új emberség középpontjában ugyanis Ő, az Ember Fia áll, aki “nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért”. (Mk.10,45).
Ez a kinyilatkoztatás teljesen megváltoztatja Isten arcát és az ember arcát. A tanítványok az Ószövetség hitében nőttek föl, amelyben az emberek Istent a rengeteg parancs megtartásával szolgálták. Most Jézus gyökeresen megváltoztatja a helyzetet. Ő az Ember Fia, és azért jött, hogy nyilvánvalóvá tegye mindenki számára, hogy Isten többé nem azt kéri, hogy szolgálják, hanem maga Isten lép az emberek szolgálatába. Ez a fajta szolgálat abban áll, hogy “ életét adja váltságul sokakért”.
Mit is jelent ez? A váltság az az ár volt, amit azért fizettek, hogy valakit megváltsanak a rabszolgaságból. Isten tehát Jézusban az emberiség szolgálatába lép, hogy szenvedésével, halálával és feltámadásával megszabadítsa a bűn rabszolgaságából. Ennek az utolsó szolgálatnak a végső következménye az, hogy minden ember Isten gyermeke és az örök élet örököse lesz.
De hogyan tudnak megszabadulni a tanítványok a gondolkodásmódjuktól? Hogyan tudnak lemondani arról a várakozásukról, hogy ők legyenek a legnagyobbak?
Jézus megmutatja az utat, amit be kell járniuk. Ezt egy gyengéd gesztussal teszi. Ezt mondja az Evangélium: “odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölélte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Jézus megmutatja azt az utat, ami teljesen megfelel az emberségünknek, és ami bevezet minket Istenfiúi misztériumába, hogy eljussunk az Atyaisten misztériumának mélyére.
Jézus odahív egy kisgyermeket, gyengéden átöleli, és ezzel megmutatja, hogy Isten misztériuma annyira nyilvánvaló minden gyermekben, hogy a gyermekkel való meghittség készségessé tesz bennünket is az Istennel való meghittségre.
Jézus, miközben gyengéden átöleli a gyermeket, a legmeggyőzőbb magyarázatot adja arra, hogy miért mutatkozott be úgy a világnak, hogy Ő az “Ember Fia”.
Jézus ugyanis annyira emberi volt, annyira emberi, amennyire csak Isten lehetett az. Minél inkább emberi, annál inkább isteni. Minél inkább az “Ember Fia”, annál inkább az “Isten Fia”.
Kedves Testvéreim! Nem marad más hátra, mint hogy mi is megtapasztaljuk mindezt. Aki veszi a szent Eukarisztiát, eltelik Krisztus Misztériumával, hogy ezután embersége mindabban, amit tesz nyilvánvalóvá tegye önmaga és mások számára Krisztus misztériumát. Amen.
