Évközi 24. vasárnap (Péter Pál atya)

Kedves testvérek!

Lehet-e a szenvedést szeretni?! Mert ez megoldás volna. És itt eszembe jut a szentek életének egy epizódja, amelyet nem lehet megrendülés nélkül olvasni. Amikor Chantal Szent Franciska még mint világi, gazdag nő, ott van a nagy vadászaton, amikor férje halálra sebesült, és nem lehet mozdítani a sebesültet, és ott látja a ragyogó szépségű, előkelő, gazdag főúri hölgy csorogni és folyni az ura vérét, akit olyan szenvedélyesen szeret; látja, hogy csak percek kérdése a halál, és kétségbeesik: akkor az ura rámosolyog és azt mondja — mosolyogva! — “Szeretni kell a jó Isten akaratát!”
A szenvedést, a keresztet: lehet szeretni?… Első pillantásra azt mondja bennem a lélek: nem lehet szeretni. Ami keserű, arra nem mondjuk, hogy édes. Semmi meg nem változtatja az emberi természetet és a szájíznek az érzékenységét: ami fáj, arra nem tudom mondani, hogy nem fáj, és nem öröm a fájdalom! De lehet szeretni a keserűt is talán, hogyha egy édes kéz nyújtja; ha az édesanyám keze nyújtja az orvosságot, akkor talán még valahogy jónak érzem; de ha nem érzem is jónak, mégis szívesen fogadom el, azért aki nyújtja. Egyetlenegy módon lehet fölébe kerekednünk a szenvedésnek, egy módon lehet szeretni a szenvedést, nincsen megoldás más semmi földi problémára: csak a szeretet segít! Szeretni lehet a szenvedést az okáért, szeretni lehet a céljáért, azért, amiért van; vagy legalább örömmel vállalni. Miért lehet szeretni? Szeretni a kézért, amely nyújtja: szerető kéz nyújtja, Atyám keze nyújtja! Tudom, hogy az méri rám a szenvedést, aki engem a legjobban szeret, jobban mint én magamat.
És látok még valakit, aki megédesítteti velem a szenvedést. A Nagy Szenvedőt, az Úr Jézus Krisztust látom szenvedni. Belénk döbben Szent Pálnak egy csodálatos mondata, amely talán hívatva van arra, hogy világosságot derítsen, mindennél nagyobb világosságot, a szenvedés problémájára. Azt írja: “Most örömest szenvedek értetek, és beteljesítem, kiegészítem testemben azt, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, az ő testének, az Egyháznak javára.” Tehát Szent Pál szerint Krisztus megváltott bennünket, de hagyott valamit még nekünk is; mintegy — vakmerő szó, de megérti mindenki, hogy mit akarok vele mondani — részt hagyott még nekünk a megváltásban: mi is szenvedhetjük a Krisztus szenvedéseinek részét, a megváltó szenvedés részét. Miért? — “értetek; az ő testének, az Egyháznak javára.” Íme a szenvedésnek egy mérhetetlenül mély értelme! Engesztelés! — a legnagyobb gondolat. Engesztelés: másokért szenvedni! És mennyire ideillik a Miatyánk utolsó szava: az Amen. “Amen” annyit jelent, mint “úgy van”, elfogadom, igaz, úgy legyen! Annyit jelent, hogy “igen”. Micsoda nagyszerű dolog, hogy a keresztény Egyház igennel végzi imádságait! Nagyszerűen illik hozzá: minden “igen” a kereszténységben, semmi sem “nem”, minden pozitívum, minden építő, semmi nem romboló, semmi nem negatívum! Pozitívum a szenvedés is, ha engeszteléssé válik. Ha nemcsak tűrés — a tűrés még csak negatívum — hanem ha szeretetből tesszük, ha engeszteléssé válik. Cselekvés, pozitívum, világmegváltó, világépítő erő! (Sík: A kettős végtelen, 2:40)

 

 

Thomas Merton
Uram!
Vedd életemet a Kezedbe
és tedd vele azt, ami neked tetszik.
Ezentúl nem utasítom el magamtól
sem az örömöket, sem a nehézségeket,
amiket beleszőttél az életembe.
Elég, ha azt tudom,
minden dicsőségedre szolgál.
minden terved jó.
Mert minden szeretet.
csak önmagamtól szabadíts meg!
Add, hogy hallgatagon,
csöndesen belenyugodjak szent akaratodba.
Akkor majd fölgyullad szívemben
örömöd fénye.
Lángja a Te dicsőségedre lobbanjon!
Csak ezért éljek!
És töltsd be egész életemet
a szeretet egyetlen gondolatával
és egyetlen kívánságával,
hogy szerethessek,
nem az érdemért,
nem is a tökéletesség,
az erény szentségéért,
hanem EGYEDÜL ÉRTED, ISTENEM!

Hozzászólások lezárva.