Évközi 26. vasárnap (Alberto atya)

Kedves Testvéreim!
Múlt vasárnap Jézus másodszor jelentette be, hogy Jeruzsálembe megy, hogy szenvedésével, halálával és feltámadásával teljesítse küldetését. Ma Jézus oktatja a tanítványait, hogy képesek legyenek őt elkísérni Jeruzsálembe, és aztán tanúságot tenni róla a világ előtt.
A tanítások, amelyeket hallottunk, azt példázzák, amit Jézus már hirdetett: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét”.  (Mk.8,35)
János tanítvány az, aki alkalmat ad Jézusnak arra, hogy megmagyarázza, mit jelent “önmagát megtagadni”. János odamegy Jézushoz és azt mondja neki: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket”.
János ebben a helyzetben zsarnok-tanítványnak mutatkozik. Azt gondolta, hogy kizárólagos joga van Jézushoz. Nyilvánvalóan féltékeny volt arra a hatalomra, amit Jézustól kapott. Amikor Jézus őt és a többieket elküldte, szívesen mentek hirdetni, hogy az emberek megtérjenek, és – mondja a Szent evangélium – “sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak”. (Mk.6,13). János és a többi tanítvány nyilvánvalóan nem akart osztozni senkivel ebben a lelkesítő tapasztalatban.
Jézus nyíltan ellentmond tanítványának ezzel: “Ne tiltsátok meg neki. Aki nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van”.
Jézus ezekkel a szavakkal azt kéri Jánostól, hogy tagadja meg önmagát, és gyökeresen változtassa meg a gondolkodásmódját. Jézus azt akarja mondani Jánosnak, hogy nem azért választotta őket, hogy olyan csoportot alkossanak, mint a farizeusok szoktak. Ő azért jött a világra, hogy életét adja mindenki üdvösségéért és mindenkinek az Ura legyen, és ebből az okból bárhol is lesz valaki, aki jót tesz, Ő lesz annak a jónak a forrása, és a jutalma is. Ezért teszi hozzá Jézus: “Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet  is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok – bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül”.
Az a mondat, hogy: “Aki nincs ellenünk, velünk van”, felfedi azt, hogy mi volt Jézus felfogása az ember szívéről. Jézus nagyon jól tudja, hogy Isten az embert olyan szívvel teremtette, ami képes mindig Őrá vágyni és Őt keresni. Ezért minden ember, aki őszintén éli meg szívének vágyait, nyitott a Krisztussal való találkozásra, és kész arra, hogy tanítványa legyen.
A mai Evangélium második része félelmetes tanítást tartalmaz, aminek a refrénje a “megbotránkoztat” ige. Vajon miért ilyen félelmetes és szörnyű itt Jézus? Nyilvánvalóan azért, mert csak Ő ismeri a kereszthalál szörnyűségét, amit készült elszenvedni, hogy ezzel megfizesse a bűnből való megszabadulás árát, kibékítse az embert Istennel és megajándékozza a hittel. Ahogyan Szent Pál tanítja: “Nagy volt a váltságdíjatok!” (1Kor.6,20), “Krisztusnak, a drága vére árán”. (1Pt.1,19).
A “botrány” fizikailag azt a követ jelenti, amiben az úton megbotlanak a járókelők, jelképesen pedig minden olyan cselekedetet, ami miatt az ember elveszíti a hitét és az Istennel való közösséget, és ezzel a lelkét a szellemi halálba taszítja.
Más szóval a botrány haszontalanná, hiábavalóvá teszi Krisztus megváltását. A botrány le akarja rombolni a hívő emberben Krisztust.
Emiatt van az, hogy Jézus erőteljesen védi az ember elidegeníthetetlen jogát ahhoz, hogy megélje az üdvösség ajándékát, és védi különösen a leggyengébbek jogát a hithez és az örök élethez.
Hallgassuk csak meg újra Jézus szavait: “Aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák”.
Kik ezek a kicsinyek? A görög szöveg a “Micron” szót használja, ami nem gyermeket jelent; hanem a semmiséget is jelenti, a társadalom peremére szorult és jelentéktelen embereket is.
Jézus szavai igazán szörnyűek, igazán félelmetesek. Úgy tűnik, mintha ezt mondaná: ha valaki közületek az Evangéliummal ellentétes viselkedésével elveszi egy “kicsinynek” a hitét, aki bennem hisz, jobb neki, ha malomkövet kötnek a nyakába – ez egy hatalmas kő -, és beledobják a tengerbe. Miért mond ilyet Jézus? Jézus azt akarja mondani, hogy bárkinek, aki elveszi másnak a hitét, el kell tűnnie végleg, és hogy ez megtörténjen, be kell dobni őt a tengerbe egy nyakára kötött malomkővel. Miért? A zsidók rettenetesen féltek a vízbe fúlástól; mert a  vízbe fulladtak számára nem volt remény a feltámadásra. Jézus tehát azt mondja, hogy nem elég a tengerbe dobni, mert akkor a teste feljön a felszínre, hanem ezt el kell kerülni, hogy ne lehessen eltemetni.
Jézus szavai tehát valóban félelmetesek és szörnyűek egyszerűen azért, mert még a legjelentéktelenebb hívőnek is végtelen értéke van az Ő szemében, Isten szemében, és joga van az örök élethez.
Aztán Jézus pontosítja, hogy az ember nem csak másokat tud megbotránkoztatni, hanem önmagát is. Amikor Jézus azt mondja: “Ha kezed megbotránkoztat”… “Ha lábad megbotránkoztat”…”Ha szemed megbotránkoztat”…, ezzel akarja leírni az emberi tevékenységek összességét. A “kéz” ugyanis az emberi cselekedeteket jelenti, a “láb” az életmódot, a “szem” azt a kritériumot, amivel az élet dolgait szemléljük. Más szóval Jézus azt mondja, hogy fel kell függesztenünk és meg kell tagadnunk minden olyan tevékenységet, ami miatt elveszíthetjük a hitünket és az Istennel való közösséget.
Jézus ezt a magyarázatot adja: “Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni”. Ezek a szavak egy kérdést fakasztanak: igaz-e nekem, hogy “Jobb fél szemmel bemenni az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni”?
Hogy mindig a jobbik részt válasszuk, vagyis az örök életet, arra van szükségünk, hogy kijelentsük azt, amit az Alleluja verse mond: “Uram, a te szavad igazság, tégy szentté minket igazságod által”. Ezt a kegyelmet már a szentmise könyörgésében is kértük, amikor  így imádkoztunk: “Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél”. Amen.