Húsvét 5. vasárnapja – Péter Pál

Kedves testvérek!

Hallottuk az Apostolok cselekedetéből, hogy Pál és Barnabás, a Feltámadás, Menybemenetel és Pünkösd után, gyakorlatilag a mi világunkban, „útra keltek (…) Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert ,,sok szorongattatás közepette kell bejutnunk az Isten országába””. Valljuk meg, hogy szíven érintettek ezek a szavak, hiszen nekünk is erre van szükségünk, arra hogy erőt öntsenek belénk és bátorítsanak bennünket, hiszen mi magunk is elbizonytalanodunk, megingunk azok előtt a próbatételek előtt, amik bennünket érnek keresztény életünkben. «Ki vesz rá?/ Ki tesz engem képessé rá?» – kérdezzük mi is magunktól gyakran. A mai szentmise elején könyörögtünk is azért, hogy Isten „Tekints jóságosan szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe”.
És Isten válasza nem késik. Hiszen most a húsvéti időben arra hívja fel a figyelmünket, hogy „Jézus Krisztus halálával és föltámadásával “megnyitotta” nekünk a mennyországot”. Az Ő kinyilatkoztatása által felhívja figyelmünket arra a tényre, hogy Vele mi vár ránk: „új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúlt, és a tenger sem volt többé. (…),,Íme, újjáalkotok mindent!””. Ez a látomás segíthet a mindennapi kereszthordozásunkban. De figyelem! Ez az ígéret nem olyan mint a többi ígéret, hogy majd egyszer, … majd unokáinknak jó lesz…, hiszen „Isten országa már köztünk van” (Lk 17, 21)!
Mi is van kialakulóban már itt és most, ugyanakkor még vár a minden képzeletünket felülmúló kiteljesedésére? Igen, az Isten országa, azaz a Mennyország! „Ezt a Szentháromsággal való tökéletes életet, ezt az életközösséget a Szentháromsággal, a Boldogságos Szűz Máriával, az angyalokkal és az összes szentekkel nevezzük “mennyországnak”. A mennyország az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a végső és teljes boldogság állapota.” (KEK 1024),  „A mennyországban élni azt jelenti, “Krisztussal lenni”. A választottak “Őbenne” élnek, de megtartják, sőt megtalálják saját mivoltukat” (1025), „Az üdvözültek élete a Krisztus által megvalósított megváltás gyümölcseinek teljes birtoklása.” (1026), „Az Istennel és a Krisztusban élőkkel való boldog közösség e misztériuma túlhalad minden megértést és minden elképzelést. A Szentírás képekben beszél nekünk róla: élet, világosság, béke, menyegzői lakoma, az ország bora, az Atya háza, mennyei Jeruzsálem, paradicsomkert: “Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt” (1Kor 2,9).” (1027).
Testvéreim! Isteni nagy dolgokról van szó! Éppen ezért a Mennyország keresése, a fáradozás érte nem tesz alvajárókká a MÁban. Ahogyan a zsinat tanította: „Az új föld várásának mégsem szabad csökkentenie, hanem inkább fokoznia kell a szorgoskodást, hogy szebb legyen a föld, (…) a földi fejlődést gondosan meg kell különböztetni Krisztus országának növekedésétől, mégis amennyiben hozzájárulhat a társadalom jobb rendjének megalkotásához, sokat jelent az Isten országa szempontjából.” (GS 39). Jézus maga ezt a földi életet az evangéliumban a következőképpen állítja elénk: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”. Jézus szavaihoz csak 2 magyarázatot: 1) parancsról van szó, tehát nem érzelmet jelent ez a szeretet, hanem áldozatos döntést; 2) a mértéke Ő maga: „Amint én (…) titeket, úgy (…) ti is egymást”, bátran, nagylelkűen, mértéktelenül, vagy krisztusi mértékkel!
„vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe” Íme a cél, s íme az út! Isten segítsen rajta bennünket! Amen!

 

Hozzászólások lezárva.