Kedves testvérek!
Ahogyan Ferenc pápánk szokta gyakran kezdeni szentbeszédeit: „milyen szép”. Milyen szép a mai örömhír, ami utolér bennünket!
Ahogy azt a mai evangéliumi jelenet is tudtunkra adja: Jézus, a Feltámadott, folytatja azt, amit öröktől fogva elkezdett, amit földi életében is élt, hogy jó/szép pásztorként az övéiért él, megkeresi tanítványait – az emmauszi kettőt, Pétert és a többit – , „közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött” immáron tehát feltámadottan, örökre.
Az aki kereszthalált halt értünk, most, hogy belépet az Ő isteni dicsőségébe, végtelen hatalmába, továbbra is szeretettel viseltetik felénk. Közeledik felénk és kíváncsi ránk. Milyen sokszor megtörténik velünk, egymás közt, hogy nem törődünk a másikkal, nem figyelünk a másikra, csak külső jeleket mutatunk, látszatot mutatunk, de közben nem törődünk vele… Jézus, a Feltámadott, nem így viselkedik velünk! Őt tényleg érdekli, hogyan vagyunk, mi van bennünk, Őt érdeklik csalódásaink, fájdalmaink, szomorúságunk is.
De a maga feltámadott, hatalmas módján válaszol. Nem feltétlenül rakja rendbe helyettünk életünk rendetlenségét, nem tünteti el a problémákat életünkből, nem csinálja meg helyettünk feladatainkat, nem iktatja ki életünkből a szenvedést,… Ahogyan egy tanúságtétel mondja: „Erőt kértem az Úrtól, – s ő nehézségeket adott, melyeken megedződtem. / Bölcsességért imádkoztam, – és problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani. / Előmenetelt óhajtottam, – gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam. / Bátorságot kértem, – és Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem. / Szeretetre vágytam, – és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket, hogy segítsek rajtuk. / Kegyes jóindulata helyett alkalmakat kaptam a jóra. / Semmit nem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam, amire szükségem volt. Meghallgatta imádságomat!” Hiszen az evangéliumot követve: megajándékoz bennünket Szavával, átnyújtja nekünk „az élet kenyerét és az üdvösség kelyhét” és visszaküld bennünket az Ő Egyházába, Anyaszentegyházunkba.
Húsvétvasárnap az Egyház felhívja figyelmünket, figyelmeteket arra, hogy „Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve”. Az anyagiasság imádatába merült világunk számára íme a hatalmas kincs, a nagy vagyon, az óriási örökség, amit meg kellene kaparintani, amit meg kellene becsülni. Nem önmagunk, és érzékszerveink tapasztalatai körül kellene forogjunk. Hálás hittel keresztségünk nagyszerű ajándékáért kellene azt valóban, tényleg, igazából, nagylelkűen, elevenen, bátran Élni!
„Milyen szép”, a Feltámadott mellénk szegődik, ránk figyel, meghallgat bennünket, és az örök életre oktat bennünket tanításával és táplál bennünket szentséges testével és vérével. Ahogy ez a megtapasztalás megváltoztatta az emmauszi tanítványok, Péter apostol és sokan mások életét, Húsvét alakítson át bennünket is! Ámen!
