Szentbeszéd Pio atyával Virágvasárnapon – Péter Pál

Kedves testvéreim!

Ebben a nagyböjti időben, most Virágvasárnap és a nagyhét előtt különösen is önkéntelenül is eszünkbe jut Pio atya életpéldája: hiszen az atya élete nem volt más, mint a keresztre feszített Krisztus felé fordított tekintet, egyszerübben megfogalmazva: szenvedés, de nem egyedül, hanem Jézussal, akit keresztre feszítettünk. János evangélista szavai: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” az a vezérelv volt, amit nap mint nap követet, különösképpen a stigmák elnyerését követően, amit éppen egy olyan pillanatban kapott, amikor az imakórusban a keresztre feszített Urat szemlélte.
Pio atya élete közvetlen részvétel Isten Fiának szenvedéséből és halálából, s ez a részvétel egyre elmélyültebb lett. Pio atya igazán a keresztre szegezte tekintetét! Nem csak ő maga tekintett fel a keresztrefeszítettre, hanem azt a sokaságot is erre hívta, akit megérintet az atya élete és üzenete. S mindezt abban a meggyőződésben, hogy a Krisztus szenvedéseiben való részvétel nyeri el az üdvösséget és helyezi az életet azonos hullámhosszra a keresztrefeszített Úrral.
Feltekinteni a kereszten függőre könnyű lehetet neki, de nem az nekünk. A Krisztus követésében azt olvassuk, hogy az emberek közül sokan akarják a Táborra követni Krisztust, és nagyon kevesen, akik a Kálváriára kívánnak felmenni vele. Mégis mindannyian tudjuk, hogy az ember jelen állapota nem a színeváltozáskori, hanem jórészt a szenvedésé, fájdalomé, a halálé. Az ember fájdalom által jön a világra és folytonosan a fájdalomban él.
Testvérek! Azt hiszem, hogy nem fogom tudni kioldani azt a csomót, megoldani azt a botrányt, ami az emberi szenvedés, ami a szenvedés a világban. Mégis szeretnék egy segítséget adni, hogy elinduljunk ebben az irányban! Pio atya segítségét kérem! S azt gondolom, hogy Ő legelőszőr is arra figyelmeztet bennünket, hogy tartsuk szem előtt azt a valóságot, hogy nem MI vagyunk az Isten! Túllépve önimádásunk csapdáján, tekintetünket a nagyon szép, csodálatos teremtet világra irányítja, ahol azonban az igaz Isten elleni lázadás okán, a Sátán cselekvésének gyümölcseként megjelent a bűn, s annak a következménye a szenvedés és a halál. S végül Pio atya szavát szeretném hallatni, hogy akkor mit is kezdjünk az életünkben jelenlévő szenvedéssel, a betegséggel, a fájdalmakkal.
Egy igen korai levélben az atya így fogalmaz: „Isten akaratából, mindmáig rosszúl érzem magam egészségileg. (…) De Jézus nem hagyja, hogy időről időre, a nélkül maradjak, hogy megédesítené szenvedésemet egy másik módon, tehát, úgy, hogy szívemhez beszéljen. Ó igen, atyám, mennyire jó Jézus hozzám! Milyen értékes pillanatok ezek; olyan boldogság, amit nem tudok mihez hasonlítani; olyan boldogság, amit szinte csak a gyötrelemben enged az Úr éreznem.
Ezekben a pillanatokban, minden másnál inkább, a világon lévő minden dolog untat és nehezemre esik, semmit se kívánok, kivéve szeretni és szenvedni. Igen, atyám, sok szenvedés közepette is, boldog vagyok mert úgy tűnik nekem, hogy szívem hevesen ver Jézus szívével. Most képzelje el, hogy meggyi vigaszt kell öntsön egy szívbe az a tudat, hogy szinte biztosan, birtokolja Jézust ” (1910. szeptember 4.).
„szenvedek, nagyon is szenvedek, de hála a jóságos Jézusnak, érzek még egy kis erőt; és mire nem képes a teremtmény, ha Jézus segíti? Én nem kívánom, hogy könnyebítsék meg nekem a keresztet, mert Jézusért szenvedni édes nekem; ahogy Jézus vállán szemlélem a keresztet, abból mindig megerősödöm és szent örömben ujjongok.
(…) Ő (az Úr) kiválaszt lelkeket, és ezek között, minden érdemtelenségem ellenére, engem is kiválasztott, hogy segítsem Őt az emberi üdvösség nagy üzletében. És minél inkább ezek a lelkek vigasztalás nélkül szenvednek, annál inkább könnyebbítik meg a jó Jézus fájdalmait.
Íme mindaz, amiért egyre jobban szeretnék szenvedni és vigasz nélkül szeretnék szenvedni; ez nekem minden örömöm. Sajnos bátorságra van szükségem, de Jézus semmit sem tagad meg tőlem.” (1912. szeptember 20.)
„Mennyire édes, ó atya, a név kereszt!; itt, Jézus keresztjének tövénél, a lelkek fénybe öltöznek, szeretettől fellángolnak; itt szárnyat öltenek, hogy magasabbra szárnyalhassanak.
Ez a kereszt legyen nekünk is pihenésünkben fekhelyünk, a tökéletesség iskolája, a mi szeretet örökségünk. Ezen célból figyeljünk, hogy ne válasszuk el a keresztet Jézus szeretetétől: másképpen ez a másik nélkül elviselhetetlen teherré válnának gyengeségünk részére.
A Fájdalmas Szűzanya az ő szentséges Gyermekétől nyerje el számunkra a kegyelmet, hogy elmélyüljünk a kereszt titkában, és hogy Máriával megittasodjunk Jézus szenvedésével. A szeretet legteljesebb jele a szeretet személyért való szenvedésben áll, és miután Isten gyermeke tisztán szeretetből elszenvedet értünk ilyen sok fájdalmat, nem marad semmi kétség, hogy az érte való kereszthordozás annyira szerethetővé lesz, mint maga a szeretet.
A szentséges Szűz nyerje el számunkra a kereszt, a szenvedés szeretetét és Ő aki elsőként gyakorolta az evangéliumot teljes tökéletességében, teljes komolyságában, még mielőtt az megjelent volna, nyerje el számunkra és ő maga adja nekünk az ösztönzést, hogy közvetlenül hozzá menjünk.
Mi magunk is erőltessük meg magunkat, mit számtalan kiválasztott lélek, hogy mindig e mögött az áldott Anya mögött legyünk, hogy mindig mellette járjunk, mivel nincs más út ami az életre vezet, ha nem az amit a mi Anyánk járt: ne utasítsuk vissza ezt az utat, mi akik révbe szeretnénk érni.
Szegődjünk társául ennek az ilyen kedves Anyának: vele menyük ki Jézushoz, Jeruzsálemen kívülre, amely szimbóluma és alakja (…) annak a világnak, amely elutasítja és megtagadja Jézus Krisztust, és amelytől Jézus Krisztus maga is elhatárolódik (…).
Igen, atyám, hagyjuk el ezt a megtagadott Jeruzsálemet, ezt az istengyilkos Jeruzsálemet, ezt a Jeruzsálemet, amely nyíltan, hűtlen és vigyük Jézushoz a kereszt dicsőséges becstelenségét.” (1915. július 1.).
Testvéreim! Mielőtt Pio atyában egy olyan embert látnánk, aki valamilyen pszichiátriai betegségben szenvedne, mintha mazochista lenne, szeretném felidézni az életéből azt az epizódot, amikor valaki megkérdezte tőle, hogy milyen önmegtagadásokat végez, milyen önsanyargatást csinál. Amire Pio atya azt válaszolta ő nem keresi ezeket, nem állítja elő, nem csinálja ezeket, csupán elfogadja, amit az élet ad számára. És ezt a mélységes hitében a szentírás szavai szerint tette. Mit is mond Szent Pál a Kolosszeiekhez írott levelében: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (1, 24). Életpéldája az engesztelés titokzatos valóságára hív meg bennünket is. A megváltoztathatatlan szenvedésben Jézusra szegezni tekintetünket, aki maga is szenvedet, és ezt vele a szenvedésünket felvállalni és másokért felajánlani.

Imádkozzunk Pio atyával: „Ó Jézusom, add nekem a te erődet, mikor szánandó természetem fellázad a bajok ellen, melyek fenyegetik, hogy szeretettel fogadhassam földi számkivetésem gyötrelmeit és szorongatásait. Minden erőmmel csatlakozom érdemeidhez, fájdalmaidhoz, vezeklésedhez, könnyeidhez, hogy veled együtt dolgozhassam az üdvösség művén, és legyen erőm menekülni a bűntől mint a halálküzdelmednek, véres verejtékednek és halálodnak egyetlen okától.
Rombold le bennem mindazt, ami visszatetsző előtted, és a te szent szereteted tüzével nyomd szívembe minden szenvedésedet. Karolj át olyan bensőségesen, oly erős és édes öleléssel, hogy soha ne hagyjalak egyedül kegyetlen gyötrelmeidben.
Csupán egyetlen pihenőt kívánok: a te Szíveden. Egyetlen dolog után áhítozom csak: részt venni szent Haláltusádban. Bárcsak megrészegülne lelkem véredtől, és táplálkozna fájdalmad kenyerével. Ámen

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.