Évközi 24. vasárnap (Alberto atya)

Kedves Testvéreim!
Az Evangélium ma egy fontos pillanatot segít megélnünk: Jézus szünetet tart, és teljesen a tanítványainak szenteli magát, hogy az Őbeléje vetett hitet alakítsa bennük, hogy haláláig és feltámadásáig tanítványai maradjanak, és így hitük a mi hitünk alapjává legyen.
Arra választotta ki a tizenkettőt, hogy mindig vele legyenek. Valószínűleg több, mint egy évig élték Jézussal ezt a csodálatos meghittséget éjjel, nappal. Együtt étkeztek Vele. Mindenhová követték. Látták Őt csodákat tenni. Hallgatták minden szavát, és amikor nem értették, megkérték, hogy magyarázza el. És Jézus szeretett nyogodt pillanatokat választani ahhoz, hogy válaszoljon a kérdéseikre és ezt mondta nekik: “Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak.” (Mk.4,11).
A tanítványok végül átélték a második kenyérszaporítást, amikor Jézus a pusztában mintegy négyezer embernek csillapította az éhségét. Aztán jelen voltak a Galileai tónál, amikor meggyógyított egy vak embert.
Ezek után a tények után a mai Evangélium azt mondja: “Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának környékére”.  Eltávolodtak a tótól észak felé. Felmentek a Jordán folyó mentén annak forrásvidékéig. Ott épp egy nagy várost építettek, Fülöp Cezáreáját.
Néhány nap kellett ahhoz, hogy odaérjenek, és amint arról az Evangélium tájékoztat,  “Útközben megkérdezte tanítványait”. El tudjuk képzelni, hogy Jézus azért vitte el a tanítványait, hogy teljes nyugalomban az imának és tanítása hallgatásának tudják szentelni magukat. Ezért a Fülöp Cezáreája felé vezető utat lelkigyakorlathoz hasonlíthatjuk.
Elérkezett ugyanis a pillanat, hogy Jézus még világosabban felfedje magát barátai előtt, hogy ezzel segítsen nekik növekedni a hitben, annak a nagy feladatnak a fényében, amit Ő, a feltámadott fog rájuk bízni. A Fülöp Cezáreája felé vezető út során Jézus kérdezgeti a tanítványait, hogy világos legyen számukra is, mit értettek meg Őbelőle.  Ez az első kérdés: “Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok válaszából, hogy “Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának” rájöhetünk, hogy az emberekben az a meggyőződés kezdett kialakulni, hogy Jézus egy különleges jelenlét, amely Izrael történetének beteljesülését hozza, és hogy ő Isten különleges megnyilvánulása az emberek között, ahogyan az a próféták korában is megtörtént már.
Ez után Jézus egy bizalmasabb kapcsolatot kezdeményez és megkérdezi övéit: “Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszol mindannyiuk nevében: “Te vagy a Messiàs”. A tanítványokban ugyanis megérlelődött az a tudat, hogy Jézus Isten személyes kinyilatkoztatása. Szavaiban, a csodákban, ahogy nézte őket és olvasott a szívük mélyén világos volt, hogy az isteni állt ott előttük és hogy jó volt vele lenni.
Jézus azonban jól tudta, hogy amellett, amit a tanítványok a vele való együttélésben megtanultak, magukban ugyanazt gondolták, mint mindenki, és olyan Messiást vártak, akinek meg kellett volna szabadítania Izraelt az idegen uralomtól.
Jézus szereti tanítványait, és épp ezért nem akarja, hogy továbbra is ugyanolyan Messiást képzeljenek el, mint amit többi ember gondol.  És hosszú elmélkedésbe kezd arról, ami Jeruzsálemben fog vele megtörténni nem sokkal később, és valószínűleg használta a mai  olvasmány tartalmát is Izajás prófétától.
Márk evangélista így foglalja össze Jézus elmékedését: “Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad”.
Tanításában Jézus kijavítja Péter megállapítását és az “Ember Fiának” mondja magát, Dániel próféta nyelvezetét használva. Jézus azért mondja magát az “Ember Fiának”, hogy mindenekelőtt azt fedje fel, hogy ő ember, aki isteni lényeget hordoz, és következésképpen hogy felfedje, hogy isteni valóságában részesíteni akar mindenkit, aki hisz Őbenne.
Jézus azzal, hogy kijelenti, ő az Ember Fia, azt is fel akarja fedni, hogy Ő az, aki megszünteti a szétválasztást és a távolságot Isten és ember között. Megadja az embereknek a lehetőséget, hogy részesüljenek isteni lényegében. És Jézus elmagyarázza tanítványainak, hogy ez nyugtalanítani fogja a véneket, a főpapokat és a törvénytudókat, akik erőszakkal fgnak Jézusra támadni, istenkáromlással fogják vádolni és halálra fogják ítélni.  Akkor azonban az Ember Fia megmutatja majd magát a világnak azzal, hogy feltámad a halottak közül, és minden embert megajándékoz a feltámadással.
Semmi furcsa nincs abban, hogy Péter így reagál Jézus kinyilatkoztatásaira: “Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki”. És Jézus, ahogyan az Evangélium elmeséli: “De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: “Távozz tőlem sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.”
Jézus ezekkel a szavakkal azt akarja mondani Péternek, hogy az Őbenne való igaz hit útja még hosszú, és hogy meg kell szabadulnia attól, amit az emberek gondolnak.
És megmutatja neki, hogy az igaz hithez vezető út az, ha követi Őt.  A “távozz tőlem” kifejezés nem helyesen lett lefordítva. A görög szöveg szerinti jelentése ez: “Állj mögém!” Jézus szereti Pétert. Azt tanítja neki, hogy ahhoz, hogy megszabaduljon attól, amit a közgondolkodás tart a Messiásról, csak egy lehetősége van: tanítványa marad, vagyis követi.
Jézus jól tudja, hogy a gondolkodásmód megváltozása csak a tapasztalat ereje által következik be. És Jézus azt szeretné, hogy az emberek azáltal, hogy Őt követik, eljussanak a helyes ismeretre Ővele kapcsolatban. Ez a jelentése azoknak a szavaknak, amelyekkel Jézus a tömeghez fordul: “Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét  értem és az evangéliumért, megmenti azt”.
Ezek a szavak természetesen csak Jézus feltámadása és a Szentlélek kiáradása után lesznek érthetőek. Csak ezen események után lesz ugyanis világos, hogy “Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” (Apcsel 4:12). És azoknak az embereknek, akik igazán szeretik az életet, nem esik nehezükre feláldozni a véleményüket, vagyis megtagadni önmagukat és teljesen befogadni Jézust annyira, hogy azt tegyék, amit Ő tett, vagyis életüket Istennek tetsző áldozatként élni.
Kedves Testvéreim! Köszönjük meg a tanítványoknak, hogy fontosabbnak tartották követni Jézust, mint az akkori idők véleményét. Ők lettek hitünk alapja, mert önmagukat megtagadva inkább Isten szerint akartak gondolkodni és nem az emberek módjára. Amen

Hozzászólások lezárva.